Dupla szegedi győzelem a Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntőjén

Dupla szegedi győzelem a Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntőjén

2012. 06. 15.
Megosztás

Ismét Szombathely– SZoESE és NYME SEK – rendezhette meg a Kosárlabda MEFOB-ot. A színvonalas eseményen mind a nők, mind a férfiak mezőnyében a Szegedi Tudományegyetem végzett az első helyen.

Szombathely a kezdetektől magas szintű rendezője az egyetemi, főiskolai sporteseményeknek, így idén is felkészülten várták a csapatokat. A MEFOB döntő két helyszínen került lebonyolításra. Szombaton a lányok a Nagy Lajos Gimnáziumban, míg a fiúk az NYME SEK Sportcsarnokban, vasárnap pedig már mindkét nem képviselői az utóbbiban játszottak ahol a végén az eredményhirdetés is történt. Mind a hölgyeknél, mind az uraknál szegedi győzelem született, Szablics Péter és Domokos Mihály jól építették föl csapataikat.

„A MEFOB versenyrendszerében évről-évre jelentős változások történnek a csapatok összetételét és játékerejét tekintve. A férfi mezőnyben a tavalyi bajnok Szolnoki Főiskola gyengébb csapattal érkezett, így nagyon kiegyenlítetté vált a mezőny. A másik jellemzőnek az erősen hullámzó teljesítmény mutatkozott. A házigazda Nyugat-magyarországi Egyetem csapata (szombathelyi, soproni és zalaegerszegi hallgatókkal) kitűnő kezdés után (a későbbi bajnok Szegedi TE legyőzése) után egy nagyon gyenge mérkőzést produkált (súlyos vereség a Debrecentől), majd a mindent eldöntő Szolnoki Főiskola elleni összecsapáson végig vezetve (volt 17 pont előny is) az utolsó percekben adta le előnyét, végzett a döntő utolsó helyén – a bajnoki cím megszerzése helyett. Erre mondják, hogy nem bírta el a csapat a mérkőzés terhét.” – nyilatkozta Dr. Gál László, a NyME SEK címzetes főigazgatója az esemény után.

A szakmai programon túl szombaton este a csapatvezetőket Prof. Dr. Gadányi Károly NYME SEK elnök-rektorhelyettes hívta meg fogadásra, a versenyzők pedig az Egyetemi „A” klubban szórakozhattak. Az eseményen a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséget Maszlavér Gábor elnökségi tag képviselte.


Végeredmény női:

1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203, 2. Semmelweis Egyetem – TSK 3 2 1 5 188:180, 3. Nyíregyházi Főiskola 3 1 2 4 174:175, 4. Eötvös Lóránd Tudományegyetem 3 1 2 4 186:192

Különdíjak:

Legjobb játékos: Horváth Zsuzsanna (ELTE)
Legeredményesebb játékos: Farkasinszki Orsolya (77pont, Nyíregyházi Főiskola)
A bajnok csapat edzője: Domokos Mihály (Szegedi Tudományegyetem)

Végeredmény férfiak:

1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 251:233, 2. Szolnoki Főiskola 3 2 1 5 240:237, 3. Debreceni Egyetem 3 1 2 4 239:225, 4. Nyugat - Magyarországi Egyetem 3 1 2 4 217:252

Különdíjak:

Legjobb játékos: Mohácsi Máté (Debreceni Egyetem)
Legeredményesebb játékos: Csorvási Levente (92 pont, Szegedi Tudományegyetem)
A bajnok csapat edzője: Szablics Péter (Szegedi Tudományegyetem)