Elhunyt Istvánfi Csaba, a TF korábbi rektora, a MOB tagja

Elhunyt Istvánfi Csaba, a TF korábbi rektora, a MOB tagja

2017. 04. 19.
Megosztás


Elhunyt dr. Istvánfi Csaba professzor, a Testnevelési Egyetem (TF) korábbi rektora, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének és közgyűlésének egykori tagja, a MOB Olimpikon Életút Programjának igazgatója. A Fair Play-életműdíjas egyetemi tanár sportvezető május 3-án lett volna 81 esztendős.

Istvánfi Csaba a TF-tanulmányok - kosárlabda szakoktató oklevelet is szerzett '67-ben - után az ELTE-n 1974-ben pszichológusként diplomázott, '78-tól a pszichológia-tudományok kandidátusa. 1958-69-ig középiskolai testnevelő tanárként és NB1-es csapatoknál kosárlabdaedzőként dolgozott. Hatvankilenctől a TF munkatársa külünböző beosztásokban. 1978 és '84 között rektorhelyettese, majd 1984-től '94-ig a TF rektora - az ő idején lett a TF teljes jogú egyetem -, a TFSE elnöke, az edzéselmélet és módszertan, valamint a mozgástanulás és mozgásszabályozás tantárgyak vezető tanára; a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetégének alelnöke volt. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületét 1995 óta vezette. Részt vett több olimpián, tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének, két cikluson keresztül, 1988. és 2000. között a szervezet elnökségének is. 1998 és 2002 között a Magyar Olimpiai Bizottság „SYDNEY 2000 és az „ATHEN 2004” tehetségmenedzselési program vezetője, majd az Életút program igazgatójaként is dolgozott. Számos sporttudományos publikációt jegyzett.

Több hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el; megkapta többek közt 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2006-ban a MOB Érdemérmet, 2010-ben a MOB Fair Play Életműdíjat, 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmét is.

A MOB rendezvényein az elmúlt években rendszeresen részt vett. Nyolcvanadik születésnapján köszöntöttük, akkor a MOB honlapjának nyilatkozott. „Köszönöm a gratulációt, épp egy rendezvényen vagyok. Sokfelé hívnak, ha tehetem, elmegyek. Aktívan telnek napjaim, igaz, már nem sportolok.”

A Testnevelési Egyetem honlapja emlékeztet, hogy rektorsága idején az egyetem sportszakmailag a legerősebb testkulturális intézménnyé vált. Elsőszámú vezetőként elévülhetetlen érdemei voltak a TF-en szerzett diploma nemzetközi elismertségében, a minőségi képzés tartalmi megújításában, a tudományos kutatások eredményeinek a tananyagba való beépítésében, a záróvizsgák tematikájába a sportági ismeretek beemelésében, az angol nyelvű egyetemi szintű testnevelő tanár-képzés megszervezésben, továbbá a Nemzetközi Edzőképző Központ létrehozásában. Kezdeményezésére a TF Doctor Honoris Causa címet adományozott többek között Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének.

Istvánfi Csabával 2013 tavaszán készített a mob.hu hosszabb videóinterjút.
A professzor a TF önállóságát itt található cikkünkben üdvözölte.

(MOB, fotó: MTI/Beliczay László)