Elhunyt Konrád Ferenc, Montréal olimpiai bajnoka

Elhunyt Konrád Ferenc, Montréal olimpiai bajnoka

2015. 04. 21.
Megosztás

Kedd délután, hetvenéves korában elhunyt Konrád Ferenc olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes vízilabdázó – tájékoztatta családja a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Konrád Ferenc 1945. április 17-én született Budapesten. Profi úszó is volt, de legnagyobb sikereit vízilabdában érte el. Tizenegy évesen a BVSC-ben kezdett pólózni, a klubban pontosan egy évtizedet húzott le. Ezt követően az OSC-ben szerepelt tizennégy idényt, majd a Külker SC-ből vonult vissza. Nyolcszoros magyar bajnok.

Első olimpiáján 1968-ban Mexikóvárosban vett részt, és nyert bronzérmet, majd négy évvel később ezüsttel térhetett haza Münchenből, hogy aztán 1976-ban Montréalban a dobogó legtetejére is felállhasson. Világ- (1973 Belgrád) és Európa-bajnok (1974 Bécs).

A válogatottban, melyet 1962-től 1977-ig erősített, összesen 183-szor szerepelt.

Edzőként a Bp. Spartacust irányította 1980 és 1981 között, később játékvezetőként ténykedett, majd a fogorvosi pályára lépett.

Testvére, Konrád Sándor megrendülten nyilatkozott testvére elvesztéséről.

„Négyen voltunk testvérek, Jánost ősszel, Ferit most vesztettük el. Feri nemrég szívbillentyűműtéten esett át, otthon lábadozott. Felesége hívott kedden délután, hogy otthonában rosszul lett. A mentők hosszasan küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni… Fogyunk, de ketten még vagyunk. Nagyon összetartó család a mienk” – mondta a mob.hu-nak a korábbi Európa-bajnok vízilabdázó.

Konrád Ferenc múlt pénteken ünnepelte hetvenedik születésnapját, melynek alkalmából honlapunkon leközöltük a Nemzeti Sportban vele megjelent ünnepi interjút.

KONRÁD FERENC
Született:
1945. április 17., Budapest
Klubjai: BVSC (1956−1966), OSC (1966−1980), Külker SC (1980−1982)
Edzőként: Bp. Spartacus (1980−1981)
Válogatottság: 183 (1962−1977)
Végzettsége: fogorvos
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1976, Montréal), olimpiai ezüstérmes (1972, München), olimpiai bronzérmes (1968, Mexikóváros), világbajnok (1973, Belgrád), Európa-bajnok (1974, Bécs), nyolcszoros magyar bajnok

(MOB/VF, CZO, fotó: Róth Tamás)