Elmarad a Critical Mass felvonulás

Elmarad a Critical Mass felvonulás

2012. 09. 06.
Megosztás

Elmarad a Critical Mass felvonulás szeptember 22-én – közölte László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerdán a távirati irodával.

Mint mondta, a döntés hosszú vajúdás és sok veszekedés után született meg keddről szerdára virradó éjjel. A felvonulás elmaradását azzal indokolta, hogy amit akartak, azt már elérték, hiszen sokan kerékpároznak, elindult Budapesten a fejlődés. Nem biztos, hogy érdemes hatalmas energiákkal kivinni sok-sok embert az utcára és zavarni a forgalmat – tette hozzá.

Erejüket és energiájukat ezután a szakmai munkára szeretnék fordítani, ezért arra kérnek mindenkit, hogy akinek fontos a kerékpározás ügye, legyen a Kerékpárosklub tagja, vagy akár aktivista. Hozzáfűzte, hogy terveik szerint jövő tavasszal nagy búcsúfelvonulást rendeznek.

A Critical Mass megmozdulást 2004 óta évente kétszer – áprilisban, a Föld napján és szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon – rendezték meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kerékpározást, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése érdekében.

(Forrás: MTI)