Első online FISU Fórum Kamuti Jenő Fair Play elnök részvételével

Első online FISU Fórum Kamuti Jenő Fair Play elnök részvételével

2020. 08. 14.
Megosztás


A Nemzetközi Egyetemi Sport Szövetség legnagyobb szakmai konferenciájának, a FISU Forumnak idén Budapest adott volna otthont augusztus 12-14. között. A koronavírus miatt kialakult helyzet sajnos nem tette lehetővé a rendezvény fizikai megvalósítását, így a FISU történetében először online rendezték meg a fórumot.

A megnyitót követő első kerekasztalbeszélgetés meghívott vendége volt Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is, aki négyszeres egyéni, és egyszeres csapat Universiade győztes vívó. A beszélgetés témája az egyetemi sport versenyzőkre gyakorolt öröksége és hatása volt. Kamuti Jenő számos érdekes sztorit osztott meg a résztvevőkkel, kezdve az 1959-es első torinói győzelmétől egészen az utolsó, 1965-ös budapesti Universiade aranyig.

A kerekasztal résztvevője volt még a kétszeres olimpiai bajnok, Universiade győztes párbajtőröző Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Eric Saintrond, a FISU főtitkára, és Dr. Verena Burk, a FISU Oktatási Bizottságának vezetője. A civilben sebészorvos Kamuti Jenőt a közelmúltban tüntette ki a FISU a legmagasabb egyetemi sport elismeréssel, a Primo Nebiolo díjjal.



A három napos online fórumra mintegy 1400 vendég regisztrált több mint 100 országból.

(DG/CIFP Fotók: fisu.net)