Európai elismerés Oroszi Zsuzsannának: az Év Női Vezetője atlétikában

Európai elismerés Oroszi Zsuzsannának: az Év Női Vezetője atlétikában

2013. 11. 13.
Megosztás

Ritka megtiszteltetés érte Oroszi Zsuzsanna személyén keresztül a magyar atléta társadalmat: a váci, majd verőcei illetőségű szakember ugyanis megkapta az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) az „Év Női Vezetője” díját. A Pest Megyei Önkormányzat sportreferensével munkahelyén sikerült beszélgetni.

„Tallinban adták át Európa legjobb atlétáinak a kitüntetéseket és ott hozták nyilvánosságra többek között ezt a megtisztelő elismerést, amelyet majd alkalmas időben, hazai pályán fognak nekem átadni” – tájékoztatott a gyermekkorától az atlétika vonzásában élő, három gyermekes, két unokás családanya.

- Milyen előéletre volt szükség ahhoz, hogy a hazai szövetség (MASZ) fölterjessze erre a díjra?

„Minden szinten jelen voltam az atlétikában az utóbbi évtizedekben. Először természetesen versenyeztem, majd testnevelőként dolgoztam, mellette edzősködtem, aztán gyermekeink is elkezdtek atletizálni, mint szülő is éreztem és a mai napig érzem a versenysport szépségeit és nehézségeit. Tíz éve, huszonkét év tanítás után, lehetőségem nyílt a sport más területén is kipróbálni magam. Először a Pest Megyei Sportigazgatóság munkatársa lettem, majd 2008-tól, jelenleg is, a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal sportreferense vagyok. Fő tevékenységem a Pest megyei diákolimpiai versenyek koordinálása, szervezése, rendezése, más megyei sportfeladatok mellett. Hétvégeken, szabadidőmben atlétikai versenyeken bíráskodok, pár éve a Magyar Atlétikai Szövetség Versenybíró Bizottságának alelnöke is lettem, ez év elején pedig beválasztottak a MASZ elnökségi tagjai sorába. A Magyar Diáksport Szövetség Atlétikai Bizottságának elnökeként az általános és középiskolás atlétikai versenyek szervezésében és rendezésében is vezető szerepet játszok.”

- Miként tudja ellátni szerteágazó tennivalóit?

Hát ez nem egyszerű! Igen sűrűek a napjaim, de én szeretem a pörgést, a kihívásokat. Három gyermekünk már felnőtt, önálló életet élnek, így jobban tudok a munkámra koncentrálni. Természetesen a munka fontos az ember életében, de hogy igazán meg tudja valósítani magát a legfontosabb, a családja.

- Dobóatlétaként versenyzett és edzőként is csak ezzel a szakággal foglalkozott. Hogyan látja például saját fiának versenyszáma, a gerelyhajítás perspektíváit?

„Fiunk, Magyari Zoltán nálunk kezdett el gerelyezni és azóta is életének egyik legfontosabb része az atlétika, már munka mellett, de versenyszerűen űzi. Erre a versenyszámra ezért egy kicsit nagyobb figyelmet szentelek. Ígéretes tehetségeink vannak férfi vonalon. Török Krisztián, Hernádi Gábor és az ifi Eb-n második, rendkívül tehetséges R. Tóth Norbert, valamint fiunk is egyaránt túljuthat a nyolcvan méteres határon. A legfőbb gondot az jelenti, amikor valaki a felnőtt korba lép, onnan kezdve csak egész napos munka mellett tud edzeni. Márpedig így sokkal nehezebb előbbre lépni, mintha valaki elsődlegesen a sportra tud koncentrálni.”