Ferencvárosi siker - A hónap műhelye-díj áprilisi kiírásában

2013. 05. 26.
Megosztás

Áprilisi teljesítménye alapján az FTC női kézilabda-szakosztálya nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által létrehozott „A hónap műhelye”-díjat.

A kiemelkedő utánpótlás-nevelő munkát végző népligetiek magabiztosan utasították maguk mögé a Torna Club Békéscsaba tornászait és a székesfehérvári ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia fiataljait, így az elismerés mellé övék lesz a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány is.

Az idén negyedik alkalommal kiírt díjra ismét több száz jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium az áprilisi eredmények, teljesítmények alapján figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választott ki öt műhelyt, amely fölkerült a utánpótlásportálon közzétett szavazólapra. A közönségvoksolás a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is tizenegy napon át tartott, s már azt is az FTC női kézilabda-szakosztálya nyerte a Vác Városi Evezős Club előtt (a győztesre 1309, a második helyezettre éppen 1180 érvényes szavazat érkezett). A közönségvoksolás 25 százalékos mértékben esett latba az összesítéskor: a további hetvenöt százalékon a három díjalapító osztozott egyenlő arányban. A kuratórium véleménye ezúttal teljes mértékben megegyezett a közönségével, így a ferencvárosiak első helyéhez nem férhetett kétség.

A Ferencvárosi Torna Club női kézilabda-szakosztályában a 8 évesektől a felnőtt korosztályú játékosokig összesen 150-en sportolnak, de a műhelyben a mennyiséget is felülmúlja a minőség. A korosztályos országos bajnokságok döntői vagy elődöntői közül jó néhányat már áprilisban megrendeztek, és az országban egyedülálló módon valamennyi érintett ferencvárosi együttes az első vagy a második helyén végzett a saját évjáratában. A junior csapat ezüst-, az ifjúsági aranyérmes lett, az 1999-es és a 2000-es együttes szintén megnyerte a maga bajnokságát, az 1998-as büntetőpárbajt veszítve zárt másodikként. Ezt követően májusban is sikert sikerre halmozott a műhely:a serdülők és a 2001-esek is aranyérmesek lettek, míg a 2002-es és 2003-as korosztályos csapata egyaránt éremesélyesként jutott be az országos döntőbe.

A szakosztály utánpótlásában azonban nemcsak versenyeztetés, hanem nevelés is folyik; az 1990-es évtized Fradijának többszörös felnőtt bajnok, válogatott játékosai – Kökény Beatrix ügyvezető igazgató, Pádár Ildikó, Fiedler Erika és Szarka Éva edző – irányításával a fiatalok azt is megtanulják, mit jelent sportolónak lenni, közösséghez, klubhoz tartozni.

A díjátadó május 25-én a XII. Budapesti Nagy Sportágválasztón volt. A nagyszínpadon Lehmann László, a MOB sportiskolai programigazgatója, Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója és Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó ügyvezetője képviselte a kuratóriumot. A ferencvárosi kézilabdázó leányok esetében először került a díj budapesti egyesületbe és az FTC az első, amely csapatsportot képviselő győztest tudhat magáénak.

A női kézilabdázók szakosztály-igazgatója, Hemela Zsolt mellett az U11 és U12-s csapatot bajnoki címig vezető Szarka Éva, a szintén bajnok serdülőket irányító Fiedler Erika és az FTC válogatott-beállósa, Szamoránsky Piroska képviselte az FTC-t. A játékosok az 1999-2003-as korosztályok csapataiból voltak jelen.

A további sorrend: 2. Torna Club Békéscsaba tornaszakosztály, 3. Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, 4. Vác Városi Evezős Club, 5. Vasas SC fiú kosárlabda-szakosztály.