Férfi ob I: bajnoki forduló után világliga mérkőzés előtt nyílvános edzéssel Nagykanizsán

Férfi ob I: bajnoki forduló után világliga mérkőzés előtt nyílvános edzéssel Nagykanizsán

2014. 01. 11.
Megosztás

Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában a TEVA-Vasas, a RacioNet Honvéd és az A-HÍD Szeged is gólfesztivált rendezett házigazdaként. Mindhárom gárda belement egy nyílt adok-kapokba, és bár sok gólt kapott, végül így is magabiztos győzelmet aratott.

A Vasas rögtön az első negyedben eldöntötte az OSC elleni bajnokit, a Szeged az ötgólos Szivós Márton vezérletével a harmadik felvonásban jutott megnyugtató gólelőnyhöz. A Szentesnek két negyed után jóformán már semmi esélye nem maradt Debrecenben, hiszen addigra öttel (7–2) megléptek a vendéglátók.

A házigazda ZF-Egernek pazar nyitó és záró negyed is bőven elég volt a Széchenyi Bank-FTC elleni magabiztos győzelemhez.
Roppant egyoldalú nyitányt követően az egriek különösebb ellenállás nélkül juttatták érvényre erőfölényüket: az ötödik perc közepén már 5–0-ra vezettek. A tanácstalannak és erőtlennek tűnő Fradi az első negyed végén szerezte első gólját, majd a második felvonás elején rögtön megduplázta találatainak a számát. A folytatásban azért kiegyenesedett a vendégcsapat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyan sok szakmai kihívást ekkor már nem találtak a mérkőzésben az egriek, akiket picit elaltatott a könnyen megszerzett biztos előny. A találkozó Gór Nagy Miklós (a képen) jutalomjátéka volt, aki kintről sorra engedte el a hálószaggató bombákat, végül öt gólig jutott. A negyedik felvonásra aztán megint csak egy csapat maradt a medencében, és miután az a házigazdáké volt, végül kiütéses lett a győzelmük.

A magyar férfiválogatott január 14-én fontos Világliga-selejtezőt játszik, előtte Nagykanizsán gyakorol. A január 10-i, pénteki bajnoki forduló után vasárnap találkozik a keret, délután mennek Nagykanizsára, ott edzenek és alszanak.
Hétfőn buszoznak tovább Sibenikbe, ahol este újabb edzés van soron, másnap, kedden játsszák a meccset, a visszaút pedig szerdán esedékes.
Nos, a vasárnapi, délután 18 órakor kezdődő edzés nyilvános lesz, így a nagykanizsai drukkerek személyesen is gratulálhatnak földijüknek, Bedő Krisztiánnak, na meg természetesen a világbajnok csapat többi tagjának is.

A magyar válogatott kerete a horvátok ellen:
Nagy Viktor, Decker Attila (kapusok), Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Vámos Márton, Madaras Norbert, Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel, Szivós Márton, Bátori Bence (mezőnyjátékosok).

Eredmények:

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ

ZF-EGER-SZÉCHENYI BANK-FTC 17–6 (5–1, 3–2, 3–2, 6–1), Eger, 500 néző. V: Homonnai D., Kun Gy.
EGER: Meixner – BÁTORI 3, KOVÁCS GÁBOR 2, GÓR-NAGY 5, Hárai 2, Bundschuh 1, Graham. Cs: Varga II Zs. 2, Sántavy, Bedő, Salamon 1, LŐRINCZ 1, Zalánki
FTC: Gárdonyi – Bóbis 1, MARTIN 2, Roach, Swift, Major, Szabó Botond. Cs: Kósik (kapus), Kolozsi 1, Vogel S., Etédi, Berki, Pohl, ERNYEY 2
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 8/3 Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kiállítva (cserével végleg): Roach (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Két nappal egy fontos BL-meccs után még jobban is teljesítettünk, mint vártam. Fegyelmezetten védekeztünk, és szép gólokat lőttünk.
Varga I Zsolt: – Az első negyed első perceit leszámítva még elégedett is lehetnék a mutatott játékkal, mégsem lehetek az, mivel a nulla ötös kezdés meghatározta a mérkőzés képét. Dolgozunk tovább a jobb folytatásért.

LACTIV-VASASPLAKET–OSC-ÚJBUDA 16–9 (5–1, 3–3, 4–2, 4–3), Komjádi uszoda, 200 néző. V: Rubos, Csanádi
VASAS: Barabás – KATONÁS 3, ANGYAL 2, DRASKO BRGULJAN, STEINMETZ Á. 3, Takács Bálint 2, Csapó. Cs: FAZEKAS 3, Sedlmayer, Hőna, Manhercz K. 2, Manhercz Á. 1, Várnai
OSC: Áts – TÓTH Z. 2, KORÉNYI 3, Tiba 1, Regős 1, Gyárfás, Suti. Cs: Simon A. 1, Szentesi, Deutsch, Szécsi D. 1, Balla, Jávor
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 12/4 Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Drasko Brguljan (22. p.), Fazekas (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – A védekezésünkön még van mit javítani, de elöl sok biztató dolgot láttam.
Becsey Péter: – Sajnos már az elején eldőlt a mérkőzés. Védekezésben sokkal agresszívabbnak kellett volna lennünk, sokszor szerencsénk sem volt. A folytatásban ennél jóval több kell.

A-HÍD SZEGED–PVSK-FÜSZÉRT 15–9 (2–2, 3–1, 5–2, 5–4), Szeged, 300 néző. V: Kovács Cs. T., Dodog
SZEGED: Nagy V. – JUHÁSZ ZS. 2, SZIVÓS 5, DECKER Á. 1, Seman, KISS CS. 2, Tóth M. 1. Cs: Molnár T., Hegedüs G. 1, Jansik Sz. 1, Sánta 1, Vincze M. 1, Zsigri
PVSK: Barát – Krizsán 1, Pataki 1, Práczky, Müller 1, DE BLASIO [Tab] 2, Hoppál 1. Cs: Ágner, Besenyei 1, Csakics, Barta 1, Csacsovszky 1, Somogyi T
Gól – emberelőnyből: 14/7, ill. 12/4 Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Molnár T. (15. p.), Hoppál (17. p.), Sánta (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Idény eleji formában kezdtük a mérkőzést, a második félidőben azonban már újra a régi arcát mutatta a csapat.
Bereczki Miklós: – Becsülettel küzdöttünk, tisztességgel helytálltunk. Még jobban tetszene az eredmény, ha az emberelőnyeinket kihasználjuk.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–KAPOSVÁR 16–6 (4–2, 5–2, 3–1, 4–1), Szolnok, 300 néző. V: Marosvári, Pásztor A.
SZOLNOK: Decker A. – Sz. MITROVICS 4, Jansik D., HOSNYÁNSZKY, KIS G.3, Vámos 1. Gocics. Cs: Lévai (kapus) 1, Tóth P., Vörös 1, Alekszics 1, Hangay Z., Pásztor 2, Török B. 3
KAPOSVÁR: Szécsi Z. – Ifj. Berta, Dőry1, Surányi, Juhász–Szelei, Benic 2, Gros. Cs: KINCSES 3, Kutasi, Prikidánovics, Szilvasán, Kuncz, Horváth B
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 9/3 Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Kovács István : – Első meccsnek jó volt, de a Debrecen elleni találkozóra is nagyon fel kell készülnünk..
Fekete Szilveszter: – Szezon eleji találkozás volt részünkről a vízilabdával.

RACIONET HONVÉD–YBL WATERPOLO CLUB 16–8 (5–0, 4–2, 4–4, 3–2), Kőér utca, 100 néző. V: Csizmadia Zs., Székely B.
HONVÉD: GYÖRGY – Fülöp 1, Mátyás, TAKJI 5, KOVÁCS P. 2, SZŐKE SZ., Kiss G. 3. Cs: Demeter, Boros, Illés S. 2, Simon R., Tóth Bendegúz 3
YBL: Ádám Zs. – Koltai 1, Nagy S., Gyarmathy, Hartman 1, Ádám Z., CSERDI 2. Cs: BÉKÉSI 2, Rex-Kiss, Pecz, Major Z. 1, Kóros 1
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 7/2 Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 3/3
Kipontozódott: Simon R. (21. p.)
Kiállítás (cserével véglet): Major Z. (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Kötelező győzelmet arattunk.
Köllő Attila: – Gyakran kinéztünk a lövészárokból, sokat lőttünk, de sok találatot is kaptunk.

DEBRECEN–VALDOR-SZENTES 12–5 (3–1, 4–1, 3–1, 2–2), Debrecen, 800 néző. V: Vogel G., Petik Andris
DEBRECEN: CLARK – Vindisch, WESZELOVSZKY 3, Misics 1, Süveges, Chilkó, Halek 1. Cs: Palotás 1, KÁLLAY 2, Macsi P., Pocian, MARNITZ G. 4, Jokics
SZENTES: Horváth A. – Józsa, Nagy M., Szabó I. L., Németh D., KISTAMÁS 3, Szabó I. Z. 1. Cs: Horváth T. (kapus), Hegedűs B., Pellei F., Csuka, Hegedűs I., Kolarik 1, Werner
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 9/3 Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/0
Kipontozódott: Jokics (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Tamás: – Kitűnő eredményt értünk el, amelyre büszkék lehetünk, és még nem is játszottunk igazán jól. Azért Marnitz, Halek és Clark jól pólózott.
Fülöp Tibor: – Jobb volt a Debrecen. Mi küzdöttünk, harcoltunk, próbálkoztunk, de ennyire futotta.

BVSC-Zugló–KSI SE 12–10

A tabella: 1. ZF-Eger 43/15 mérkőzés, 2. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 39/14, 3. RacioNet Honvéd 34/14, 4. A-HÍD Szeged 31/14, 5. Debrecen 25/14, 6. TEVA-Vasas 24/14, 7. BVSC-Zugló 21/14, 8. Kaposvári VK 21/14, 9. PVSK-Füszért 16/15, 10. KSI SE 12/14, 11. Széchenyi Bank-FTC 10/14, 12. OSC Újbuda 9/14, 13. Valdor-Szentes 7/14, 14. Ybl Waterpolo Club 0/14

(Forrás: NSO, waterpolo.hu)