Galambos Péter és az ifi négypár a döntőben

Galambos Péter és az ifi négypár a döntőben

2012. 08. 18.
Megosztás

Az ifjúsági és felnőtt világbajnokság pénteki versenynapján öt magyar egység állt rajthoz a plovdivi evezős pályán.

Elsőként a Bene Dorottya (Danubius NHE), Major Kata (Bajai SSC), Bartos Adél (Bajai SSC), Sváb Dorottya (Budapest EE) – edzőjük: Bartos Nándor – összeállítású női ifjúsági kormányos nélküli négyesünk dánok elleni futamát követhettük. Itt a lányok a második helyen értek célba, ezzel az összesítésben a 14. helyet szerezték meg.

A Rozsos Péter (Külker EK), Matheisz József (Mohácsi TE), Farkas Norbert (Vác VEC), Jenei Domonkos (Ferencvárosi EC) – edzőjük: Lakatos Tamás - összeállítású ifjúsági négypárevezős továbbra is jól vette az akadályt és a továbbjutást jelentő harmadik helyen ért célba mindössze néhány centivel megelőzve a német csapatot és ezzel bejutott a szombati döntőbe.

Galambos Péter (Vác Városi EC, a képen) – edzője: Rapcsák Károly – a rajt után rögtön az élre állt, és ezt a pozíciót őrizte is a táv első felén, amikor is az olasz egység megelőzte. Mivel Péternek az első három hely is elég volt a továbbjutáshoz okosan versenyezve, a továbbjutó második helyet végig megtartva, nem belemenve az olasz hajó kihívásába bejutott a vasárnap 10:30-kor startoló döntőbe.

Férfi könnyűsúlyú négypárban Pozsár Bence (EDF Démász Szeged VE), Matyasovszki Dániel (EDF Démász Szeged VE), Rácz Róbert Bence (Danubius NHE), Csepregi Gábor (Danubius NHE) – edzőjük: Szierer János – a csapat a táv háromnegyedén továbbjutó helyen evezett, de az utolsó métereken nem tudták tartani a kiéleződő versenyt és végül a hatodik helyen értek célba, ezzel a B döntőbe folytatják.

Hajdú Zsuzsannának (Csepel Evezős Klub) – edzője: Bene László – nem sikerült bejutni a C döntőbe, miután hatalmas hajrában alig pár centivel az algériai versenyző ért a továbbjutó harmadik helyen a célba a japán és koreai versenyző mögött.

Akik szeretnék nyomon követni élőben az eseményeket, azok az időeltolódás miatt egy órával a kiírt rajtidők előtt nézzék a FISA on-line közvetítést.

(Forrás: evezős szövetség)