Gyurta Dániel jobb, mint tavaly ilyenkor, testvére Gergely legyőzte Cseh Lászlót 400 m vegyesen

Gyurta Dániel jobb, mint tavaly ilyenkor, testvére Gergely legyőzte Cseh Lászlót 400 m vegyesen

2013. 03. 30.
Megosztás

Gyurta Dániel tavaly ilyenkori önmagához viszonyítva bő egy másodperccel jobb időt ért el a Budapest Open fő számában, 200 méteres mellúszásban, amelyben a londoni olimpián aranyérmet szerzett.

A Komjádi uszodában zajló kétnapos viadal nyitányán a döntőben hatalmas fölénnyel győztes olimpiai, világ- és Európa-bajnokról elismeréssel nyilatkozott Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya. Dicsért másokat is, így a 100 méter pillangón első Pulai Bencét, aki a világranglista negyedik helyére "úszott fel", de kiemelkedőt produkált az Eb-aranyérmes Kapás Boglárka 800 méter gyorson, az Eb-ezüstérmes Bernek Péter pedig 100 méter háton.

A szakvezető ugyancsak elégedetten szólt a hosszú kihagyás után versenyző Európa-bajnok Kis Gergőről, aki nyolc percen belüli idővel ért célba 800 gyorson. Annál meglepőbb végeredmény született a férfiak 400 méteres vegyesúszásának döntőjében, ahol az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László kikapott Gyurta Gergelytől, a szám ifi Eb-ezüstérmesétől.

Érdekesebb eredmények:

ÚSZÁS, BUDAPEST OPEN

Férfiak.
800 gyors: 1. Kis Gergő (Rája '94 Úszóklub) 7:56.47.
100 hát: 1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 54.58.
200 mell: 1 Gyurta Dániel (UTE) 2:10.68.
100 pillangó: 1. Pulai Bence (Kőbánya SC) 52.89.
400 vegyes: 1.Gyurta Gergely 4:19.30

Nők.
200 gyors: 1. Mutina Ágnes (Jövő SC-Veolia) 2:00.20.
800 gyors: 1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 8:30.54

(Forrás: MTI)