Hazájában kapta meg az aranyat az új-zélandi súlylökő

Hazájában kapta meg az aranyat az új-zélandi súlylökő

2012. 09. 20.
Megosztás

Negyvennégy nappal a nyári olimpia női súlylökő döntője után és 18 ezer kilométerre Londontól szerdán kaphatta kézhez aranyérmét az új-zélandi Valerie Adams (korábban Valerie Vili).

A 27 éves versenyzőt azután hirdették ki győztesnek, hogy az eredetileg első helyen zárt fehérorosz Nagyezsda Osztapcsuk fennakadt a doppingvizsgálaton.

„Köszönöm a szeretetet, és ezt értetek tettem. Most itt az idő, hogy élvezzem a sikert” – mondta a 2008-ban Pekingben is olimpiai aranyérmes, sorozatban háromszor világbajnok, a londoni játékokat megelőzően két éve veretlen Adams a csaknem kétezer szurkoló előtt rendezett aucklandi ünnepségen, ahol az ország főkormányzója, Jerry Mateparae akasztotta a nyakába az Osztapcsuk által múlt héten visszaadott aranyérmet.

Osztapcsukot egy évre tiltották el, mivel edzője, Alekszandr Jefimov elismerte: a versenyző tudta nélkül ő maga tette az izomnövelésre alkalmas metenolont tanítványa ételébe. A tréner négyéves eltiltást kapott.

Londonban a 2005-ös világbajnok, pekingi harmadik helyezett Osztapcsuk meglepetésre 21.36 méteres lökésével legyőzte Adamset (20.70 m). Miután a fehérorosz atlétát kizárták, Adamsé lett az aranyérem, az orosz Jevgenyija Kolodkóé az ezüst, és a kínai Kung Li-csiaóé (Gong Lijiao) a bronz.

(Forrás: MTI)