Hegymászás: több ezren gyújtottak gyertyát Erőssék emlékére Erdélyben

Hegymászás: több ezren gyújtottak gyertyát Erőssék emlékére Erdélyben

2013. 05. 30.
Megosztás

A szervezők szerint több ezren gyújtottak gyertyát a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére szervezett kedd esti erdélyi megemlékezéseken.

Dezső László, a megemlékezéseket szervező Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke szerdán az MTI-nek elmondta, még nem összesítették a 13 erdélyi városban tartott megemlékezés adatait, de a több ezres résztvevőszám biztosan állítható. „Csak Gyergyószentmiklóson csaknem négyszázan voltunk” – jegyezte meg az EKE elnöke.
Hozzátette: Erőss Zsolt nagyon közel állt Erdélyhez, nagyon közel állt a Székelyföldhöz, „a miénk volt”.

Dezső László elmondta, ugyan nem szerepelt a megemlékezések forgatókönyvében, de több helyszínen – így Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is – két világító lampiont eresztettek a magasba a résztvevők Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére. „Ez olyan megható pillanat volt, hogy senki nem bírta ki könnyek nélkül” – idézte fel Dezső László.

Az EKE-elnök szerint Erőss Zsoltot nemcsak székely származása és teljesítménye tette rendkívül népszerűvé Erdélyben, hanem az is, hogy a Csomolungma 2002-es meghódítása után valamennyi expedíciójáról vetített képes előadássorozaton számolt be Erdélyben, az utóbbi három évben pedig rendhagyó földrajzórákat is tartott számos erdélyi iskolában. Az is rokonszenvet váltott ki iránta, hogy az utóbbi évek expedícióira mindig magával vitte a székely zászlót is.

Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter eltűnését múlt szerdán jelentették be. A két magyarnak május 20-án, hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Az Erőss Zsolt és Kiss Péter mentésére küldött serpák később sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén nem találták őket.

(Forrás: NSO)