Hosszútávfutók a Csanádiban

Hosszútávfutók a Csanádiban

2017. 10. 02.
Megosztás


A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör első őszi összejövetelén három hosszútávfutó, Borka Gyula, Káldy Zoltán és Szűcs Csaba volt a vendég. Pályafutásukban sok volt a hasonlóság. Mindhárman részt vettek 1992-ben a barcelonai olimpián, országos csúcstartók jelenleg is, a BVSC atlétái voltak más egyesületek mellett, közösen vettek részt Japánban a Suzuki által támogatott edzéseken és versenysorozaton, valamint visszavonulásuk óta nincs kapcsolatuk a hazai szövetséggel.

A hasonlóságok mellett vannak eltérések is a sportpályafutásukban. Káldy Zoltán és Szűcs Csaba tíz évesen kezdtek el futni, Borka Gyula viszont 14 éves koráig fel volt mentve testnevelésből és csak 19 évesen kezdett el atlétizálni. Káldy Zoltán fő versenyszáma a 10.000 méter volt, ő 1996-ban Atlantában is indult. Abban az időben a tízezreseknek még előfutamot is kellett futni a döntőbe jutásért. Bár mindkét olimpián gyengébb időeredményt ért el a döntőben, mint az előfutamban, a 12. és 16. helyezést értékes eredménynek tekinti. 1972 óta rajta kívül a magyarok közül senki sem indult tízezren az olimpián és az 1991-ben elért 28:01,88-as országos csúcsát az elmúlt 26 évben meg sem közelítették. Borka Gyula 1992-ben 25 km-en futott 1:16:09,0-es ideje is országos csúcs jelenleg is. Az olimpián maratoni futásban szerzett 20. helyezésén kívül a berlini maratonin elért negyedik helyezését tartja a legnagyobb sikerének. Szűcs Csaba 1993-ban Párizsban javította meg 2:12:10-re a maratoni futás országos csúcsát és ez az eredmény napjainkban is a legjobb.

Arra a kérdésre, hogy megszületett-e már az a fiatal, aki megjavítja majd a csúcsaikat, nem tudtak pozitív választ adni. Ők annak idején 250-300 km-t futottak hetenként – Káldy kevesebbet, de intenzívebben -, a maiak edzésadagja kevesebb. A szövetség nem kíváncsi a véleményükre és tapasztalataikra, nem keresik őket. A berlini maratoni pályát tartják a legjobbnak, sík, a szeptemberi időpont miatt legtöbbször kedvező az időjárás, alig van szél, a körülmények német precizitásúak, és elképzelhető, hogy a közeljövőben a legjobbak elérhetik a 2 órás lélektani határt.

Vendégeink meghívása jó választásnak bizonyult, számos információt és érdekességet megtudhattunk az atlétikának ezen versenyszámairól.

(MOA/Hencsei Pál, fotók: Blaha Judit, Róth Tamás)