Integrált szabadidősport-fesztivált rendeznek szombaton

Integrált szabadidősport-fesztivált rendeznek szombaton

2016. 12. 15.
Megosztás


Szombaton második alkalommal rendezik meg hazánkban az integrált szabadidősport-fesztivált, azaz a Winner's Dayt – tájékoztattak hivatalos közleményben a szervezők.

Mi a wicket vagy éppen az EuroTag? A gyeplabdában az ütő melyik felével lehet a labdához érni? Milyen színű golyókkal játsszák a bocsát? Szabályos-e „bezsákolni” az irányítót? Többek között ezen kérdésekre is választ kaphat az, aki szombaton a Winners’ Dayt választja!

December 17-én, 10.00-kor nyitja kapuit a II. Winners’ Day az ELTE Bogdánfy úti sportcsarnokában. A tavalyi eseményhez hasonlóan idén is a hazánkban még kevésbé ismert, angolszász sportok kerülnek bemutatásra. A Fogadózónában a látogatók megismerkedhetnek a bemutatott sportágak történelmével, eszközeivel, míg a Játszótéren ki is próbálhatják az amerikai focit, a dartsot, a golfot, a gyeplabdát, a ligarögbit, a krikettet, a szkandert és a bocsát. A programot 13.00-tól az ELTE-BEAC és Budapest Wolvescheerleader csapatainak közös bemutatója színesíti. A nap végén pedig átadásra kerülnek az 50.000 Ft értékű sportszervásárlási utalványok, melyeket az Iskolák Versenyében eredményesen teljesítő oktatási intézmények vehetnek át.

A Winners’ Day házigazdája Fazekas Jácint.

A rendezvényen való részvétel, a sportágak kipróbálása és a nagyszerű élmények gyűjtése egyaránt ingyenes! Váltócipő használata kötelező.

További információk: www.winnersday.hu