Istvánfi Csaba maradt a testnevelők egyesületének elnöke

Istvánfi Csaba maradt a testnevelők egyesületének elnöke

2016. 06. 01.
Megosztás

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében. A szervezet élére - két éves időtartamra - Istvánfi Csaba professzor emerituszt választották. A jelenlévőket Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB magyar tagja is üdvözölte. Istvánfi Csabát a MOB sportigazgatója, Fábián László is köszöntötte.

Az MTTOE-t még anno – nem tévedés! –, 1881-ben Matolay Elek alapította. A korabeli feljegyzés szerint akkor 700 okleveles – ahogy akkor nevezték – tornatanító működött az országban. A szervezet az egyesületi jogról szóló 1989-es törvény alapján 1990. március 8-án került nyilvántartásba, az új időszámításuk innen datálódik. Az egyesületet dr. Istvánfi Csaba harmadik elnökként irányítja, 1994 óta vezeti a szervezetet.

A rendezvényen a tisztújítás mellett beszámolók, felszólalások hangzottak el, kulturális műsor is színesítette az eseményt, a jelenlévők a közelmúltban elhunytakról is megemlékeztek; valamint díjak, elismerések átadására is sor került. A jelenlévők az alapszabályt a Ptk-nak megfelelően módosították. Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a házigazgda Testnevelési Egyetem rektora a testnevelési projektet ismertette.

A közgyűlésen Schmitt Pál méltatta a szervezet működését, kiemelte Istvánfi Csabának a mindennapos tanórai testnevelés bevezetésében betöltött szerepét. A sportdiplomata elmondta, büszke arra, hogy támogatója az egyesületnek, övé az első erről szóló kártya.

A régi-új elnök, a TF korábbi rektora, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének egykori tagja május 3-án ünnepelte 80. születésnapját. A jeles alkalomból a közgyűlés is köszöntötte a sportvezetőt, a MOB jókívánságait Fábián László, a riói Magyar Csapat vezetője tolmácsolta.

Istvánfi professzorral, még 2013-as újraválasztását követően készítettünk videointerjút, melynek középpontjában a mindennapos testnevelés bevezetése szerepelt.

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületéről bővebben itt olvashat.

(MOB)