Kajak-kenu vb: Egy egység kivételével minden hajónk a fináléban

Kajak-kenu vb: Egy egység kivételével minden hajónk a fináléban

2014. 08. 08.
Megosztás

A kenus Vajda Attila és a Hufnágel Tibor, Kökény Roland (a képen) kajakos duó sikerrel vette a középfutamot a moszkvai világbajnokságon, a kajakos Dombvári Bence viszont nem jutott döntőbe 1000 méteren.

A délelőtti napsütést és meleget délutánra eső, szél és több fokos hőmérséklet-visszaesés követte, így a versenyzőknek megváltozott körülmények között kellett teljesíteniük. A 2008-ban olimpiai bajnok Vajdát, aki címvédőként indul az orosz fővárosban, ez egyáltalán nem zavarta, ugyanolyan magabiztos volt a második fordulóban, mint a délelőtti előfutamban, s ugyan a lengyel Tomasz Kaczor megpróbálta megszorongatni, újabb győzelmet aratott.

Kökényék duója - amely május óta dolgozik együtt - a rutin és a fiatalság keveréke, a friss U23-as világbajnok Hufnágel ugyanis első felnőtt világversenyén szerepel, az 1975-ös születésű Kökény pedig már több nagy siker részese volt, többek között olimpiai és világbajnok. Délelőtt futamgyőzelemmel mutatkoztak be, ezúttal pedig másodikként értek a célba a szerb Marko Tomicevic, Vladimir Torubarov kettős mögött, így ők is finalisták lettek.

A tavalyi vb-n ebben a számban harmadik, 22 éves Dombvári második lett első pályáján, most pedig legalább az első három között kellett volna zárnia, hogy legyen esélye a legjobb kilenc közé jutásra. Egészen a hajráig úgy tűnt, meglesz legalább a harmadik hely, de az utolsó száz méteren egyre lassult, elmentek mellette a riválisok, így végül ötödik helye csak a B döntős folytatásra volt elég.

"Tavasszal a betegségem miatt gyakorlatilag egy hónap kimaradt a felkészülésemből, ugyan az U23-as világbajnokságon győzni tudtam, sejtettem, hogy ami ott elég volt, itt nem lesz az" - nyilatkozott Dombvári, aki nem volt elkeseredve amiatt, hogy nem jött össze számára a döntő. Hozzátette: a legfontosabb, hogy jövőre, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon jól menjen, ezért pedig mindent meg is fog tenni.

A nyitónapon érdekelt többi magyar egység már a délelőtti előfutamból kiharcolta a fináléba kerülést, illetve az 1000 méteres férfi kenunégyeseknek nem is kellett vízre szállnia, mert ebben a számban éppen egy döntőnyi, azaz kilenc hajó nevezett. Ez azt jelenti, hogy a szombat délelőtti nyolc finálé közül hétben lehet majd magyar hajónak szurkolni.

A további program (magyar idő szerint):

péntek:
500 és 1000 m-es előfutamok 7.00
500 és 1000 m-es középfutamok 12.15
200 m-es előfutamok 14.30

szombat:
500 és 1000 m-es döntők 9.00
200 m-es középfutamok 12.30
5000 m-es döntők 14.30

vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

(Forrás: kajakkenusport.hu)