Harmadik a Tóth, Póta duó Poznanban

Két női és egy vegyes párosunk a 32 között az asztalitenisz vb-n

2013. 05. 16.
Megosztás

A párizsi asztalitenisz világbajnokság férfi egyes számában Pattantyús Ádám 2:1-es szetthátrányból fordítva legyőzte a tajvani Huang Seng-Senget, ezzel bejutott a férfi egyes 2. fordulójába.

Pattantyús következő ellenfele a világranglista 16. helyén álló szingapúri Kao Ning lesz.
Zwickl Dániel három szoros szettet is játszott Kalinikosz Kreangával, ám végül 4:0-ra kikapott a veterán kiválóságtól, míg Kosiba Dánielt szintén egy görög játékos, Panajotisz Jonisz búcsúztatta, így ő sem jutott a legjobb 64 közé.

A hölgyeknél az első fordulót csupán Póta Georgina bukta el, aki egy kevéssé ismert kínai, Hu Li-mej ellen lépett asztalhoz. Pótának még csak szettet sem sikerült nyernie a mérkőzésen, így búcsúzott. A többiek - Madarász Dóra, Pergel Szandra, Tóth Krisztina és Lovas Petra - sikerrel vették a nyitókört, s folytathatták a legjobb 64 között.
A 32 közé jutásért megrendezett második fordulóban aztán minden magyar női egyes versenyzőnk búcsúzott.
Pergel Szandra az első két szettet megnyerte ugyan a dél-koreai Jang Ha Jun ellen, az ázsiai játékos azonban két rendkívül szoros, valamint két sima játszmát nyerve megfordította a találkozót. Madarász Dórának esélye sem volt a japán Hirano Szajaka ellen, hozzá hasonlóan Tóth Krisztina és Lovas Petra is a papírformának megfelelő vereséget szenvedett, előbbi az olimpiai bajnok, volt világranglista-vezető kínai Li Hsziao-hsziától, utóbbi pedig a második helyen kiemelt szintén kínai Liu Si-ventől.

Férfi párosban az utolsó még versenyben lévő magyar duó Kosiba Dániel, Lakatos Tamás négy szetben sima vereséget szenvedett hongkongi riválisaitól.

Női párosban két magyar kettős is bejutott a legjobb 32 közé. Póta Georgina és Tóth Krisztina (a képen) egy görög, Lovas Petra és Pergel Szandra pedig egy angol duót vert meg az 1. fordulóban.
Tóthékra a luxemburgi Tessy Gonderinger és Ni Xialian vár, míg Lovasék a második helyen kiemelt kínai párossal, Ting Ninggel és Liu Si-vennel találkoznak a 2. fordulóban.

A három magyar vegyes páros közül egy vette sikerrel a második fordulót, s jutott ezzel a 32 közé. Kosiba Dániel és Madarász Dóra duója hat szettben vert egy cseh kettőst, s a csütörtöki harmadik körben az első helyen kiemelt, kínai Vang Li-csin, Zsao Csing-ven kettőssel csaphat majd össze. Jakab János és Pergel Szandra, valamint Pattantyús Ádám és Póta Georgina párosa viszont búcsúzott a 64 között, utóbbi egység óriási csatában maradt alul brazil riválisával szemben.

Eredmények:
Asztalitenisz világbajokság, Párizs

Férfi egyes,
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Panagiotisz Gionisz (görög)-Kosiba Dániel 4-2 (7, -13, 7, 10, -7, 9)
Pattantyús Ádám - Huang Seng-Seng (tajvani) 4-2 (-7, 4, -12, 6, 9, 9)
Kalinikosz Kreanga (görög)-Zwickl Dániel 4-0 (16, 10, 14, 2)

női egyes,
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Pergel Szandra-Antonyina Szaveljeva (orosz) 4-1 (8, 8, 9, -8, 9)
Madarász Dóra - Ana-Maria Erdelji (szerb) 4-1 ( 9, 7, 5, -8, 5)
Tóth Krisztina - Li Csing-van (hongkongi) 4-0 (5, 13, 7, 5)
Lovas Petra-Emanuelle Lennon (francia) 4-0 (4, 9, 9, 14)
Hu Li-mej (kínai) - Póta Georgina 4-0 (6, 10, 6, 7)

2. forduló (a 32 közé jutásért):
Jang Ha Jun (dél-koreai)-Pergel 4-2 (-9, -10, 14, 11, 2, 6)
Hirano Szajaka (japán)-Madarász 4-0 (12, 6, 8, 6)
Li Hsziao-hszia (kínai)-Tóth 4-0 (7, 2, 2, 4)
Liu Si-ven (kínai)-Lovas 4-0 (3, 2, 2, 6)

férfi páros,
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Csiang Tien-ji, Leung Csu-jan (hongkongi) - Kosiba Dániel, Lakatos Tamás 4-0 (5, 2, 6, 6)

női páros,
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina, Tóth Krisztina-Maria Hrisztoforaki, Angeliki Papadaki (görög) 4-0 (5, 6, 8, 3)
Lovas Petra, Pergel Szandra-Joanna Parker, Kelly Sibley (angol) 4-1 (6, 5, -10, 10, 4)

vegyes páros,
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Kosiba Dániel, Madarász Dóra-Dmitrij Prokopcov, Renata Strbikova (cseh) 4-2 (7, -6, 9, -6, 5, 8)
Bora Vang, Melek Hu (török)-Jakab János, Pergel Szandra 4-2 (9, -12, 4, 7, -8, 10)
Gustavo Tsuboi, Jessica Yamada (brazil)-Pattantyús Ádám, Póta Georgina 4-3 (-5, 7, 10, -8, 4 , -8, 10)

(Forrás: mti)