Az EYOF-siker is segített az UTE kajak-kenusainak A hónap műhelye-díjhoz

Az EYOF-siker is segített az UTE kajak-kenusainak A hónap műhelye-díjhoz

2017. 08. 24.
Megosztás


Júliusi kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően az UTE kajak-kenusai nyerték meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj, no meg a százezer forintos utalvány egy igazán kis, de annál eredményesebb műhelyé, a Hegyvidék SE MOM Tájfutó Szakosztályáé lett.

Rendkívül sikeres hónapot produkált a „lilák” sportolói, akik hazai és nemzetközi fronton is remekül szerepeltek. Ami a nemzetközi szereplést illeti, a győri EYOF-on Rendessy Eszter K–1 200 m-en szerzett aranyérmet, míg a sportág legfontosabb e havi utánpótlás-eseményén, a romániai ifjúsági és U23-as világbajnokságon a fiatalabbak mezőnyében Lucz Anna K–4 500 m-en győzött, az U23-asok között pedig Malcsiner Eszter és Szénási Zsófia is tagja volt a K–4 500 m-en első helyezett egységnek. A vb-n ezüstérmet szerzett Lucz Dóra K–1 200 m-en, miközben Malcsiner a K–2 500 m-en harmadik helyen célba érő hajóban ült.

A kölyök- és serdülő korosztály képviselői sem maradtak adósak a kitűnő szerepléssel idehaza, a júliusi országos bajnokságon: Ujfalvi Laura duplázott (K–1 1000 és K–1 4000 m-en is győzött), valamint a szakosztály kajak- és kenunégyese is az első helyen zárt.

Szokás szerint az év hetedik kiírására is sok jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. Az UTE mögé a Kőbányai SC úszói és a Budapest Honvéd birkózói, a Hegyvidék SE tájfutói és a Dobó SE atlétái értek be. Az elismerés mellett az UTE jutalma a Decathlon félmillió forintos sportszervásárlási utalványa is.

A közönségszavazáson nagy csatát folytatott Hegyvidék SE MOM tájfutó- és az UTE kajak-kenu szakosztálya. Ebben a „versenyben” a tájfutók voltak kitartóbbak, így az övék lett a külön díj, a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány.

A részletes eredményeket ITT találja meg. A sorozat folytatódik, így az augusztusi teljesítmények alapján szeptember 5-ig EZEN FELÜLETEN lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra.

(utanpotlassport.hu, fotó: MOB/Szalmás Péter)