Koló, egy kenus legendája

Összesen 22 olimpiai közvetítés - 80 éves a két MOB-díjas rádiós legenda

2020. 05. 19.
Megosztás


Május 19-én tölti be 80. életévét a magyar sportrádiózás két doyenje, a számos olimpiáról közvetítő, megannyi magyar sikert tolmácsoló MOB-médiadíjas Novotny Zoltán és Radnóti László. Közös bennük a rádiós pályafutás, az olimpiai közvetítések, no és mindketten a Magyar Olimpiai Bizottság sportévkönyvének szerzői is.

Novotny Zoltán 1964-ben a hazai stáb tagjaként dolgozott a tokiói játékokon. A '68-as mexikóvárosi olimpia volt az első, amiről közvetített, 2016-ban a riói a 13. volt a sorban. Ezt a nem mindennapi teljesítményt a nemzetközi szakma is magasan jegyzi; ezen a téren mindössze két kollégája előzi meg a világon. Egyik, MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta, „a 27 általa közvetített magyar olimpiai bajnoki cím közül számára azok a legkedvesebbek, amelyek egy 'adott pillanatban' dőltek el. Példaként említette Repka Attila és Majoros István birkózók diadalát, vagy éppen Rózsa Norbert 200 méter mellen és Hosszú Katinka 100 méter háton megszerzett aranyérmét... A hallgatók viszont legtöbbször Földi Imre aranyérmének tudósítását emelik ki.”

A rádiós szakember 1985 óta a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a közgyűléseken ma, 35 év elteltével is rendre részt vesz. Dolgozott a MOB sajtóbizottságában is, a sydney-i olimpia idején tagja volt a MOB elnökségének. 17 éven keresztül vezette a Magyar Sportújságírók Szövetségét, melynek ma örökös tiszteletbeli elnöke. Volt a Magyar Rádió sportosztályának vezetője, a Petőfi Rádió főszerkesztője, a Magyar Televízió külsőse is. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) súlyemelő bizottságának 1980-ban lett a tagja. A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökeként tevékenyen irányította a szakmai szervezetet 1985 és 2002 között; annak tagjaként vesz részt ma is a MOB munkájában. 2009-től egy cikluson keresztül a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagjaként segítette az olimpiai eszme népszerűsítését.

Kiemelkedőbb elismerései közt 1997-ben kapott először MOB Médiadíjat, majd 2014-ben életműdíjjal ismerte el a honi ötkarikás szervezet; 2004-ben MOB Érdemérmet vett át Schmitt Páltól. A MOB Fair Play Bizottsága szintén 2004-ben tüntette ki. A Közmédia életműdíjasa 2016-tól, a Nemzeti Sportszövetség 2004-ben az év sportújságírója-díjjal jutalmazta; 2015-ben Szepesi György-díjat kapott. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a nemzeti ünnepünk alkalmából rendszeresen ad át elismeréseket a közmédia dolgozóinak. A díjak egyike volt tavaly az akkor első ízben átadott Knézy Jenő-díj, amellyel az egykori TeleSport életműdíjas főmunkatársuk előtt tisztelegnek. Az elismerést Novotny Zoltán kapta meg. Az akkori méltatásban elhangzott, hogy ő a magyar sportújságírás, a magyar rádiózás és televíziózás emblematikus figurája. A Körkapcsolás mind a mai napig a rádiós – és most már internetes – műsorkészítés egyik meghatározó műfaja. Egész életében főszerepet játszott a sport és a rádió: egy olimpiai siker rádióközvetítésének hatására kezdett el úszni. az 1963-ban először megszólaló Körkapcsolás alapító tagja.

A szintén rádiós Radnóti László Szegedről került a fővárosba. Televíziósként, rádiósként járta a világot, készítette tudósításait. A müncheni volt az első olimpiája; összesen kilencről tudósított. Az ötkarikás játékokról és - többnyire - többek közt cselgáncsot, kézilabdát, öttusát, vívást közvetített. Főszerkesztő volt a Magyar Rádióban, a Duna Televízióban, 2008-ban közvetített utoljára a Magyar Rádióban. Tanít egyetemen, nyelviskolában; ma nyugdíjasként még dolgozik a Katolikus Rádiónak, ír az origo.hu sportrovatának.

Kapott Feleki-díjat, nívódíjakat, életműdíjat. A Magyar Olimpiai Bizottság 2000-ben Média-oklevéllel, 2002-ben Média-díjjal ismerte el munkásságát.

Radnóti László és Novotny Zoltán közös olimpiai közvetítést is jegyez: együtt „kiabáltak a mikrofonba” az 1976-os montreali olimpián a női tőrvívás egyéni versenyszámában győztes Tordasi Ildikó győzelménél. Az elmúlt években mindketten jegyeztek cikket a MOB szerkesztésében és kiadásában megjelenő sportévkönyvben.

Isten éltesse a két legendát!

(MOB; fotó: MOB, MTI)