Teljes üzemben a fair play-stand az Universiadén

Teljes üzemben a fair play-stand az Universiadén

2017. 08. 22.
Megosztás


A Nemzetközi Fair Play Bizottság immár harmadik alkalommal vesz részt standdal Universiadén, ezúttal Taipeiben. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséggel (FISU) közelmúltban kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a fair play a korábbiaknál hangsúlyosabb megjelenést kap. A sportolói falu nemzetközi zónájának egyik legjobb helyén, az akkreditációs központ bejáratánál kapott helyet a stand, aminek köszönhetően már első nap a világ minden földrészéről érkeztek látogatók.

„Kifejezetten örülök annak a pezsgésnek, amit egyből az elején sikerült megtapasztalnom. Már a kipakolásnál jöttek ide versenyzők, és érdeklődtek a fair play-ről, a bizottságunk munkájáról. Várakozáson felüli fogadtatásban volt részünk, nagyon jó helyet ajánlottak fel a szervezők, így a sportolói falu vérkeringésének a közepén vagyunk. A taipei-i szervező bizottság látszik, hogy mindent megtesz a profi lebonyolítás érdekében. Erre egy remek példa, első nap kérdeztük, hol van zárható szekrényke, amibe a személyes dolgainkat zárhatjuk, amíg dolgozunk. A helyi szervező hölgy elment megkérdezni, majd tíz perc múlva megjelent két kollégájával, akik egy komplett szekrényt cipeltek ide a standunkra! A falu egyébként egy szellős épületegyüttes, mely eleve a szabadság, és a jó értelemben vett lazaságot sugallja. Természetesen a szervezők nagyon odafigyelnek a biztonságra, a szervezés pontosságára”- számolt be kezdeti tapasztalatairól Kamuti Jenő fair play-elnök a helyszínen.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság több ezer kitűzővel, karkötővel és prospektussal készült Taipeire, melyeket nemcsak a standra ellátogató versenyzők között, hanem a versenyhelyszíneken is osztogatnak. A kitelepülés részeként, többek között helyszíni játékokat próbálhatnak ki a vendégek, valamint számos fair play videót nézhetnek meg a kivetítőn.

Az ötszörös Universiade-győztes vívó Kamuti Jenő külön kitért a megnyitóra is. „Figyelemre méltó, hogy a NOB elnöke, Thomas Bach video-üzenetében külön hangsúlyozta az Universiade jelentőségét. Ennek sajátságos üzenete, hogy az olimpizmus mellett az Universaide-szpirit, szellemiség fogalma is kezd elterjedni. Egyébként a megnyitót egy sporttörténeti incidens zavarta meg. Bizonyos helyi csoportok vélt, vagy valós sérelmeik miatt tüntetést szerveztek a helyszínre, és egy időre megakadályozták a sportolók bevonulását, amit maradéktalanul elítélek, hiszen ezzel pont a sportolókat, és a fair play-t sértették meg! Természetesen a szervezők a biztonságot szem előtt tartva cselekedtek, így végül minden résztvevő rendben végignézhette a fantasztikus, dinamikus megnyitót, mely a fiatalok tetszését teljes mértékben elnyerte.”

A Fair Play program az Universiade végéig várja a sportolókat, vezetőket és érdeklődőket. Első nap meglátogatta a standot Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke is.

A vasárnap krónikájához tartozik Szatmári András aranyérme, egyben az első magyar győzelem Taipeiben, melyhez Kamuti Jenő a helyszínen gratulált az immár nemcsak világbajnok, de Universiade-győztes magyar vívónak.

(MFPB/DG)