Továbbra is Thomas Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke

Továbbra is Thomas Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke

2021. 03. 10.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai szerdán újra bizalmat szavaztak Thomas Bachnak; a német sportdiplomata így nyolc esztendő után további négy évig vezetheti az ötkarikás szervezetet. Az egykori olimpiai bajnok tőrvívónak nem volt a posztra kihívója.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 137. kongresszusának Athén adott volna otthont, de a járvány miatt a svájci Lausanne-ban, online kerül sor az eseményre március 10. és 12. között; Thomas Bach nyitóbeszéde angol nyelven itt olvasható. Az elnökválasztást az első nap délutánján tartották; a 98 szavazat között 93 „igen” és 1 „nem” voks született, négyen tartózkodtak. Emlékeztetőül: 2013-ban 96-an szavaztak.

„Szívből köszönöm ezt a bizalmat. Mindenki elnöke szerettem volna lenni, és ez a második, egyben utolsó ciklusomban is így marad. Az ajtóm, a fülem és a szívem is mindenki számára nyitva marad. Remélem, számíthatok az önök elköteleződésére és barátságára az elkövetkezendő négy évben” – mondta a régi-új elnök a megválasztását követően.

Az 1953. december 29-én született Thomas Bach – a hosszabbítással is – a NOB kilencedik, egyben nyolcadik európai elnöke. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. december elsején a honlapján számolt be arról, hogy a 66 éves német sportdiplomata az egyedüli jelölt a posztra, így minden bizonnyal nem lesz kihívója a tisztújító kongresszuson.

Thomas Bachot 2013. szeptember 10-én választották meg előszőr elnöknek, a NOB 125., Buenos Aires-i közgyűlésén, a belga Jacques Rogge utódául. A NOB tagjai akkor 6 sportdiplomata közül – Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke, Dennis Oswald, a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) első számú vezetője, Szerhij Bubka olimpia és világbajnok rúdugró, harmincötszörös világcsúcstartó, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach, a NOB német alelnöke, Ng Ser Miang, a NOB szingapúri alelnöke, és a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője – voksoltak a legtöbben a német sportvezetőre.

A tőrvívásban az 1976-os montreáli olimpián, valamint az 1976-os és '77-es világbajnokságon is csapatban aranyérmes, jogász végzettségű Thomas Bach 2013 óta vezeti a NOB-ot, újabb hivatali ideje 2025-ig tart, így a 2024-es párizsi nyári játékokat is magába foglalja.

Thomas Bach 1991-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, 1996-tól dolgozik a végrehajtó bizottságban, majd 2000-től kisebb megszakítással a NOB alelnöke volt előzőleg; korábban tagja volt több bizottságnak is. 2006 és 2013 között elnöke a Német Olimpiai és Sportszövetségnek (DOSB).

A sportvezető kiváló kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésével is; mint emlékezetes – amellett, hogy elnöki ideje alatt többször is járt Budapesten –, 2015-ben a MOB alapításának 120 éves évfordulója alkalmából Borkai Zsolt és Szabó Bence látta vendégül a MOB-székházban, majd 2018 őszén, a birkózó-vb idején a MOB-irodában találkozott Kulcsár Krisztián elnökkel és Vékássy Bálint főtitkárral is. Kulcsár Krisztián Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a Nemzet Sportolója kíséretében járt Thomas Bachnál korábban. Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, fair paly-elnök Montreálban még pástra is lépett ellene. A sportdiplomata több alkalommal találkozott a magyar kormányfővel és államfővel, Orbán Viktorral és Áder Jánossal, Gyurta Dániel NOB-taggal, valamint több magyar állami és sportvezetővel is.

A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz majd a NOB. A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökei

1. Demetrius Vikelas (görög, 1894–1896)
2. Pierre de Coubertin (francia, 1896–1925)
3. Henri, Comte de Baillet-Latour (belga, 1925–1942)
4. Sigfrid Edström (svéd, 1942–1952)
5. Avery Brundage (amerikai, 1952–1972)
6. Lord Killanin (ír, 1972–1980)
7. Juan Antonio Samaranch (spanyol, 1980–2001)
8. Jacques Rogge (belga, 2001–2013)
9. Thomas Bach (német, 2013-tól, majd 2021–)

(MOB; fotó: NOB, MOB/Szalmás Péter, Getty Images, olympic.org)