Korábbi szövetségi kapitány a Mezőkövesd élén

Korábbi szövetségi kapitány a Mezőkövesd élén

2013. 12. 31.
Megosztás

Meglehetősen váratlanul, az év utolsó előtti napján visszatért a magyar férfi kézilabdázás élvonalába a korábban hét éven át szövetségi kapitány is volt Skaliczky László.

A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Mezőkövesdi KC-t írányítja, a szezon végéig kötelezte el magát a tizenhárom csapatos bajnokságban sereghajtó klubhoz. Az 58 esztendős szakember Avar Györgyöt váltja az együttes élén.

Az újkígyósi otthonából „mozgósított”, jelenleg kieső helyen veszteglő Mezőkövesd új szakvezetője pályafutásáról, új csapatáról és természetesen a közelgő Európa bajnokság magyar esélyeiről egyaránt véleményt formált a jochapress.hu megkeresésére.

„1978 óta edzősködöm, ebből nettó huszonhárom évet a közvetlen élvonalban töltöttem el. Így - bár nem mindent úgy képzeltem el, ahogy történt a szegedi befejezést illetően, de - ez év nyarán a pihenés gondolatával is megbarátkoztam. Elvégre valamikor fel is kell töltődni, és újabb erőket kell mozgósítani a következő feladatokhoz.”

- Az élvonalbeli szereplését Békéscsabán kezdte, majd a Komló együttesével már visszhangos sikereket ért el: negyedik és ötödik helyet szereztek az első osztályban, Európa-Kupában is indulhattak. Később kétszer is bajnokcsapat edzője lehetett. Melyik sikerét tartja legtöbbre?

„Nehéz döntés elé állított, hiszen mind a szegedi (1996), mind pedig a dunaújvárosi (2000) aranyéremnek nagyon örültem. Szegeden tízezer ember ünnepelt a Széchenyi téren, Dunaújvárosban pedig akkor még kuriózumszámba menő, 5-6 ezres közönség előtt játszhattunk a jégcsarnokban. Szegeden legutóbb három évet dolgozhattam, sokszor kellett nehéz kompromisszumokat kötnöm, de végül az alapvető célokat csak elértük. A mostani szegedi játékos keret sokkal többre hívatott, mint az enyém volt - ennek megfelelő, komoly sikereket kívánok volt klubomnak!”

- Köztudott, hogy volt más oldalról is megkeresése, Ön mégis a cseppet sem irigylésre méltó helyzetben lévő mezőkövesdiekhez kötelezte el magát. Miért?

„Kicsit meglepett a hívásuk, de azt is éreztem, hogy ők valóban engem akarnak, s nem csak az általánosságok szintjén puhatolóznak. Kár lenne tagadni - bizonyára minden edzőkolléga így gondolja? -, amikor az ember azt érzi, hogy egyértelműen „benne gondolkodnak”, az alapvetően nagyon jó érzés. És valahol egy kicsit presszionálja is az embert elvállalni a valóban nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot. Évekkel előbb egyszer már rövid ideig segítettem nekik, s ez a kis, együtt töltött idő is nyomott valamennyit a latba. A cél természetesen a kiesés elkerülése, amire természetesen nem adhattam garanciákat. Amennyiben a tapasztalataim mellé az új elképzeléseimet szívesen fogadják és mindenki egy irányban fog húzni, akkor esetleg megtörténhet ez a kisebb csoda.”

- Hét évet volt a magyar nemzeti együttes kapitánya, ahol szép sikereket érhetett meg a fiaival...

„Az olimpiai 4. hely önmagában is komoly siker, elvégre előzőleg tizenkét évig nem sikerült kijutniuk a férfiaknak az ötkarikás játékokra. A világbajnoki 6. és az Eb-nyolcadik hely is komoly eredménynek számít, de én a jó összesítés mellett az elmaradt olimpiai érmet mindmáig hiányolom, mert megszerezhettük volna.”

- Most más nézőpontból figyelheti a legjobbak teljesítményét, s nyilván fokozott érdeklődéssel tekint a januári kontinensbajnokságra is.

„Pokolian nehéz lesz Északon északiak ellen játszani! Ráadásul úgy, hogy véleményem szerint Nagy Lászlóra nem lehet majd számítani. Az ő távollétét elsősorban a védekezés fogja megérezni és hiányát csak több, kiugró egyéni teljesítménnyel lehet majd több-kevesebb sikerrel kompenzálni. Hogy kikre gondolok? Elsősorban az „öregebbekre”, Mocsai Tamásra, Ilyés Ferencre és Iváncsik Gergőre. A még sokkal többre hivatott Nagy Kornéltól komoly előrelépést várok, s ugyancsak meghatározó emberré léphet elő Ancsin Gábor is. Ami pedig a konkrét esélyeket illeti, a spanyolok elleni összecsapás, az ott mutatott játék kihatással lehet az egész tornára. Ha valakik ellen tudunk nyerni, hát ezt elsősorban a norvégok ellen tudom elképzelni.”

(Jocha Károly)