Körmöczy vándordíj

Körmöczy vándordíj

2013. 09. 23.
Megosztás

A magyar teniszbajnokság női egyesének döntője előtt a Grand Slam Parkban ünnepélyes keretek között nyújtották át a Körmöczy vándordíjat.

A Körmöczy vándordíjat hetedik esztendőben nyújtják át.
Az eddigi díjazottak: Batta Lucia, Jani Réka, Babos Timea kétszer, Müller Rélkla, Szlavkovics Szabina.
Az idei díjazott: Bondár Anna

BONDÁR ANNA

Öt éves korában Sára nővére példáját követve a mini tenisszel kezdte szülővárosában Szeghalmon. Még tízen alul, 8 évesen már nagypályás versenyeken vett részt.
Tehetségére felfigyelve tíz évesen került a korosztályos válogatott keretbe, s jutott el nemzetközi versenyekre.
Több országos bajnokságot nyert a 12-es és 16-os korosztályban. 2010-ben Jó tanuló – jó sportoló díjat kapott.
Az elmúlt évben értékes harmadik helyen végzett a 16 évesek Mesterek Tornáján az olaszországi Reggio di Calibriában.
Ebben az esztendőben már három döntőt játszott az ITF versenyeken és legutóbb Ujvidéken a legjobbnak bizonyult. az ifjúsági világranglistán a 87. helyen áll. A moszkvai Európa-bajnokságon egyesben harmadik, párosban második lett. Tagja volt a Svájci Európa-.bajnokságon második helyen végzett magyar együttesnek és jelenleg Mexikóban van a junior FED Kupa viadalon szereplő magyar együttes erősségeként.
Edzéseit testnevelő tanár édesapja irányítja, a vándordíjat is édesapja vette át, hiszen lánya már Mexikóban készül a junior FED Kupa döntőre.

Körmöczy Zsuzsi 1940, augusztus 25-én, tizenhatodik születésnapján nyerte meg első alkalommal a női egyes magyar bajnokságát. A második világháború lassította tehetsége kibontakozását. A rendkívüli szorgalommal végzett céltudatos edzésekkel, csodálatos akaraterővel mégis célhoz ért, a világ legjobbjai közé emelkedett. 1958-ban Párizsban első és a mai napig egyetlen magyar játékosként megnyerte a francia nemzetközi bajnokság női egyesét. Wimbledonban harmadik lett és a nemzetközi szövetség világranglistáján a második helyen zárta az évet. Lánya szeretett édesanyja emlékének áldozva örökös vándordíjat alapított, amelyet a szövetség szakmai javaslatára évről évre a legjobb tizenhat esztendős fiatalnak ítélnek oda. Szeretnék, ezzel az elismeréssel is ösztönözni arra, hogy névadóhoz hasonló szorgalommal, akaraterővel készüljenek a továbbiakban és a bajnoknő példáját követve törjenek előre a nemzetközi élvonalba.