Királynő, újratöltve

Kozák Danuta megvédheti címét, kezdenek az öttusázók, triatlonisták

2016. 08. 18.
Megosztás


Kozák Danuta K-1 500 méteren címvédőként áll rajthoz a riói olimpia csütörtöki versenynapján. Ha a fináléban győz, ő lehet az első magyar négyszeres olimpiai bajnok kajakozó. Csütörtökön másokért is szoríthatunk, kezdenek például az öttusázók, versenyeznek a triatlonisták, szőnyegre lépnek a női birkózók.

Kajak-kenuban a sprinter világbajnok kajakos duó, Tótka Sándor és Molnár Péter is finalista, szép meglepetést okozhatnak. A harmadik magyar A döntős egység a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin 1000 méteres kajak kettes lesz, míg Hajdu Jonatán a C-1 200 méter B döntőjében lesz érdekelt.

A birkózócsarnokban befejeződnek a nők küzdelmei. Magyar részről a 63 kilós Sastin Mariannának és a 75 kilós Németh Zsanettnek lehet majd szorítani. Sastin a magyar női birkózás történetének legkiemelkedőbb alakja, világ- és Európa-bajnokságokon kilenc érmet szerzett már, köztük 2013-ban vb-aranyat. Csupán olimpián nem állt még dobogóra, most azonban egyértelműen éremért utazott el harmadik ötkarikás versenyére.

A férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntős vereség után az 5-8. helyért először a házigazda brazilokkal csap össze. A triatlonosok is megkezdik szereplésüket: csütörtökön a férfiak versenyét rendezik Faldum Gáborral és Tóth Tamással.

Az Olimpiai Stadionban Szabó Barbara a magasugrás selejtezőjében lesz érdekelt. A dobogóra vágyó öttusázók - Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Marosi Ádám és Demeter Bence - a rangsoroló vívással kezdik meg háromnapos ötkarikás viadalukat.

Az augusztus 18-ai részletes programot ide katintva találja.

A nemzetek közötti éremtáblán tartjuk helyünket a 12. helyen 6 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel, az éllovas továbra is az Egyesült Államok (30, 32, 31).

(MOB)