Lászlóék dobogóra álltak Ungváron

Lászlóék dobogóra álltak Ungváron

2013. 04. 30.
Megosztás

Bronzérmet szerzett a Világjátékok-résztvevő magyar páros. László Csaba és Páli Viktória Ungváron lett harmadik a Standardtáncok World Open versenyén.

Az ukrajnai versenyen a magyar bajnoki duót csak egy ukrán és egy orosz páros tudta megelőzni a döntőben.

„Remek felkészülési állomás volt ez nekünk. Most fejeztünk be egy olaszországi edzőtábort. Igyekszünk mindent tökéletesíteni az év versenyére, a kolumbiai Világjátékokra. A júliusi nem olimpiai sportágak versenyéig több nemzetközi megmérettetésen is részt vennénk, és egy újabb olaszországi edzőtábort is beterveztünk” – mondta Páli Viktória.

Táncsportban a László Csaba, Páli Viktória kettős az egyedüli magyar páros, amely kvalifikálta magát a Caliban megrendezendő Világjátékokra. A duó férfi tagja rutinos Világjátékok-résztvevőnek számít, hiszen különböző partnerekkel, 2005-ben és 2009-ben is parkettre lépett a nem olimpiai sportágak legnagyobb viadalán.

A kolumbiai játékokon jelen állás szerint egy 50 fős magyar csapat vesz részt, a versenyek július 25-én kezdődnek.

(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata, Fotó: Szilver.hu)