Ligety volt a leggyorsabb, Miklós Edit remek edzés eredménye Schladmingban

Ligety volt a leggyorsabb, Miklós Edit remek edzés eredménye Schladmingban

2013. 02. 07.
Megosztás

Az amerikai Ted Ligety nyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást az a 42. alpesisí-világbajnokságon, melyen a nagy esélyes norvég Aksel Lund Svindal a harmadik lett. A vb-ezüst a francia Gauthier de Tessieres nyakába került.


A magyar válogatottból ebben a számban Kékesi Márton állt rajthoz. A tavaly az ifjúsági világbajnokságon a 17 éven aluliak kategóriájának győztese a 82 fős mezőnyben a második legfiatalabb síző volt. Utolsóként rajtolt, a pálya közepéig remekül síelt, de rontott, és húsz másodperces hátránnyal a 69. helyen ért célba, igaz a hiba miatt végül kizárták.
Kovács Barna szövetségi kapitány a verseny után elmondta, hogy Marcit azért zárták ki, mert miután az oldalára esett, majd sikeresen felállt, annyira alácsúszott az egyik kapunak, hogy nem tudott visszamenni, és megkerülni azt, így végül "kapukihagyás" címén diszkvalifikálták a versenyből.

A 24 ezer néző előtt rendezett viadalon 82 indulóból 13-an nem értek célba, s Kékesi mellett további két sízőt utólag kizártak.
A 28 éves, kombinációban 2006-ban olimpiai bajnok, óriás-műlesiklásban pedig 2011-ben vb-aranyérmes - magyar felmenőkkel rendelkező - Ligety szerdai sikere azért nevezhető váratlannak, mert szuper-G-ben a mostani szezonban egyetlen Világkupa-viadalon sem tudott az első háromban végezni.

"Nagyon nehéz verseny volt, síkos részekkel, kemény kanyarokkal, de végig nagyot küzdöttem" - mondta a bajnok, hozzátéve, hogy az egész amerikai csapat számára sokat jelent a győzelme, különösen Lindsey Vonn keddi nagy bukása és súlyos térdsérülése után.

Ligety mögött a vb-ezüstérmet a francia Gauthier de Tessieres szerezte meg, s ez még az amerikai sikerénél is nagyobb szenzáció, ugyanis mindössze két napja tudta meg, hogy egyáltalán elindulhat ebben a számban a vb-n, mivel csapattársa, Johan Clarey megsérült.

A nők keddi hasonló számával ellentétben a férfiak versenye a tervezettnek megfelelően 11.00-kor elkezdődött, s bár később jelentősen romlott a pálya minősége, valamennyi nevezett sportoló elrajtolhatott.

Férfi szuper-óriásmúlesiklás, világbajnok: Ted Ligety (Egyesült Államok) 1:23.96, 2. Gauthier de Tessieres (Franciaország) 1:24.16, 3. Aksel Lund Svindal (Norvégia) 1:24.18,...Kékesi Mártont kizárták

Szakadt térdszalaggal csúszott a vb-n, kilenc hónap kihagyás várhat az olimpiai ezüstérmesre

Térdszalagszakadás miatt akár kilenc hónapot is kihagyhat Kjetil Jansrud, aki a Schladmingban zajló alpesisí-világbajnokságon bukott a férfiak szuperóriás-műlesikló számában.
Az óriás-műlesiklásban olimpiai ezüstérmes norvég síző a baleset után felállt és lecsúszott a célba, úgy tűnt, megúszta komolyabb sérülés nélkül az esést. A későbbi vizsgálatok után azonban a norvégok csapatorvosa úgy nyilatkozott, hogy a versenyző legalább fél évig nem síelhet, de akár kilenc hónapos kihagyásra is kényszerülhet.
Jansrud csütörtökön utazik haza a vb ausztriai helyszínéről Oslóba, ahol megműtik.

Coloradóban műtik az amerikai sztárt

Jövő héten Coloradóban műtik meg Lindsey Vonnt, aki kedden egy bukás következtében súlyos térdsérülést szenvedett az ausztriai Schladmingban zajló vb-n.
A nyitószám, a női szuper-óriásműlesiklás egyik favoritjának tartott, 28 éves olimpiai és világbajnok sportoló a pálya közepén esett nagyot. A baleset után tizenkét percig ápolták a helyszínen, majd mentőhelikopterrel vitték kórházba. Az orvosok megállapították, hogy jobb térdében az oldalsó és a keresztszalag elszakadt, emellett sípcsonttörést is szenvedett.

"Lindsey visszatér Vailbe, és én fogom megoperálni jövő héten a szalagokat. A törésnél nincs szükség beavatkozásra, elég a mankós tehermentesítés" - jelentette be szerdán William Sterett csapatorvos, hozzátéve: páciense jó és bizakodó hangulatban van.
Vonnt saját kérésére már kedden kiengedték a kórházból, és a műtét után 6-8 hónap rehabilitáció vár majd rá.
A négyszeres összetett Világkupa-győztes jelenleg a harmadik helyen áll a Vk-ban, de sérülése miatt számára már most véget ért az idény.

Olimpiai bajnokokat megelőzve lett 15. a lesikló edzésen Miklós Edit

Remekül sikerült a szerdai lesikló edzés Miklós Edit számára, aki a 15. legjobb időt síelte a schladmingi pályán.

A keddi versenyen ugyan az időjárás szeszélye és a furcsa szabályok miatt rajthoz sem állhatott, szerdán mégis remekelt Miklós Edit schladmingi alpesi sí-világbajnokság első lesikló edzésén. A magyar síző ugyanis a 64 indulóból a 15. helyen (!) ért célba, megelőzve többek között a németek olimpiai- és világbajnokát, Maria Höfl-Riesch-t és az amerikai olimpiai bajnok Julia Mancusót. A szerdai tréninget az osztrák Regina Sterz teljesítette a leggyorsabban (1:53,44), aki 2,37 másodperccel volt gyorsabb a magyar versenyzőnél.

Miklós Edit a magyar szövetség honlapjának nyilatkozva elmondta, bosszantotta, hogy nem versenyezhetett kedden a sűrű köd miatt félbeszakított super-G futamon, de próbálta magát túltenni rajta, és a következő versenyszámra koncentrálni. Az edzésen elért eredményéhez pedig annyit fűzött hozzá, hogy örül neki, de tudja, hogy a versenyen kell jól teljesítenie. Az előző évben első magyar sízőként Világkupa pontot szerző Miklós Edit úgy érzi, ez a pálya nagyon jól fekszik neki, így lehet keresnivalója. Editre még egy edzés vár csütörtökön (Eurosport - 12.15 élő), majd legközelebb pedig pénteken áll rajthoz szuper-kombinációs versenyen.

(Forrás: MTI)