London 2012: Megszüntették az örökös olimpiai eltiltást a britek

London 2012: Megszüntették az örökös olimpiai eltiltást a britek

2012. 05. 19.
Megosztás

A Brit Olimpiai Bizottság (BOA) megszüntette azt a szabályt, amely a doppingolás miatt megbüntetett sportolókat örökre eltiltotta az ötkarikás játékokon való indulástól.

Az eddigi szabályozás nem volt összhangban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexével. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) április végén igazságtalannak ítélte, egyben érvénytelenítette a szabályt, és kifejtette: az életre szóló olimpiai eltiltás egy második büntetés az eredeti eltiltás után.

A BOA csütörtökön hozta meg döntését, azzal egy időben, hogy a WADA végrehajtó bizottsága Montrealban ülésezik. Ezt a lépést a WADA várhatóan úgy fogja értékelni, hogy a BOA szabályozása immár megfelel a nemzetközi doppingkódex előírásainak.

Ezzel olyan versenyzők számára nyílt meg a londoni részvétel lehetősége, mint a sprinter Dwain Chambers, vagy az országúti kerékpáros David Millar.

Nagy-Britannia volt az egyetlen ország, amely ilyen szigorúan büntette a doppingoló sportolókat, és az 1992 óta érvényes szabályt egy ideig azután sem változtatták meg, hogy a CAS tavaly októberben úgy ítélkezett: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyetlen eltiltottat sem zárhat ki a játékokról büntetésének lejárta után.

(Forrás: MTI)