Magyar Úszás Napja a 2021-es vb jegyében

Magyar Úszás Napja a 2021-es vb jegyében

2014. 06. 21.
Megosztás

Kiváló időjárási körülmények között rendezték Balatonfüreden a Magyar Úszás Napját. Az eseményhez kapcsolódva nyíltvízi Európa-kupafutamot is indítottak, a 2021-es vb jegyében pedig rengetegen úszták le a 2021 méteres távot, köztük olimpiai bajnokok.


Az eseményt üdvözölte Borkai Zsolt, a MOB elnöke is, a rendezvényen a szervezetet Magyar Zoltán alelnök és dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes képviselte.

Drávucz Rita és dr. Bartha Csaba

"Nagyon jól szervezett esemény volt a Magyar Úszás Napja! Külön öröm, hogy az Európa-kupa hazai futamában három magyar versenyző is dobogóra állhatott. A 2021 méteres távon jó volt nézni, hogy az idősebb generáció és a fiatalabb egyaránt képviseltette magát. Nagyon jó volt a helyszínválasztás is, Balatonfüred impozáns és minden infrastruktúra adott egy ilyen nagyszabású esemény megszervezéséhez. Az úszás ünnepe volt!" - fogalmazott Bartha Csaba.

Darnyi Tamás

A Magyar Úszás Napjának keretében rendezett Samsung Olimpiai Úszófesztiválon csaknem 3500 lelkes rajongó úszta le a budapesti világbajnokság jegyében kitűzött 2021 méteres távot, köztük a Jövő Bajnokai program összes kiválasztottja: több mint 300 sárgadresszes fiatal, továbbá a magyar szeniorok, illetve a magyar válogatott több tagja. Úszott Drávucz Rita és Kósz Zoltán vízilabdázó, Darnyi Tamás, Cseh László és Verrasztó Evelin úszó, valamint a rendezvény névadó támogatója, a Samsung igazgatója, Facskó István is.

Az Európa Kupa-viadalon ideális körülmények várták a nyíltvízi úszókat, hiszen ellentétben az elmúlt évi, csaknem 30 fokos vízhőmérséklettel, ezúttal 22 fokos volt a Balaton. A férfiaknál Gyurta Gergely győzött Mateusz Szawrymowicz előtt, míg a nőknél Natalia Charlos 1.5 másodperccel megelőzte Risztov Évát. Hosszú Katinka élete első 10 kilométerén a 10. helyen végzett.

„Múlt héten, Rómában sajnos a vihar miatt elmaradt az ezerötszázas számom, azaz nagyon az volt bennem, hogy most jó iramot szeretnék úszni – és ez sikerült is – mondta Gyurta Gergely. – Nagyon örülök, hogy győztem, remek verseny volt, össze sem hasonlítható a tavalyival: ilyen vízben sokkal könnyebb a dolgunk.”

„Jó úszás volt, elégedett vagyok: tökéletesek voltak a körülmények, bár mindig ilyen vízben lehetne úszni – nyilatkozta a versenyt követően Risztov Éva. – Az eredmény most másodlagos, az a legfontosabb, hogy olyan ritmusban sikerült végigúszni a versenyt, amilyenben elterveztük, a berlini Európa-bajnokságra még jobb formában leszek. Várom már az Eb-t, egyáltalán nem féltem magam.”

A nap emlékezetes eseménye volt a Jövő Bajnokainak, a sportág ifjú reménységeinek látványos seregszemléje, majd a közülük kiválasztott 100 gyerek kórusának színpadi szereplése, az "Ússz, amíg élsz" dal elhangzása, amelyet már a 2021-es budapesti úszó VB himnuszának is lehet tekinteni.

A 10km-es LEN Európa-kupa távon úszó magyar sztárok a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyílatkoztak.

LEN Nyíltvízi Európa Kupa, 2. állomás, Balatonfüred (10km)

Eredmények:



Férfiak
1. Gyurta Gergely (magyar) 1:59:17.21
2. Mateusz Szawrymowicz (lengyel) 1:59:32.27
3. Damiel Cattin Vidal (francia) 2:01:04.54

Nők
1. Nathalia Charlos (lengyel) 2:12:17.95
2. Risztov Éva (magyar) 2:12:19.64
3. Olasz Anna (magyar) 2:12:21.02

(MOB-MUSZ, fotó: Kovács Anikó)