Már árulják a jegyeket Rióra

Már árulják a jegyeket Rióra

2015. 04. 02.
Megosztás

Megkezdődött a jegyértékesítés első szakasza a jövő nyári Rio de Janeiró-i olimpiára.

A játékokra 7,5 millió jegyet értékesítenek, ezek 70 százalékát a brazil drukkereknek tartják fent, míg a többi országban a hivatalos jegyértékesítőkön keresztül lehet hozzájuk jutni.

A mostani szakaszban csupán azt lehet jelezni, hogy az érdeklődő melyik jegyet szeretné lefoglalni, ám hogy valóban megveheti-e, arról júniusban sorsolás dönt – olvasható a játékok hivatalos honlapján.

A Sao Pauló-i labdarúgó-mérkőzésekre egyelőre nem foglalhatók belépők, a város ugyanis még nem határozott arról, hogy vállalja-e a rendezéssel járó költségek rá eső részét.

A jegyek több mint fele 25 dollárnál kevesebbe kerül, a legolcsóbbak 12 dollárt (3355 forintot) kóstálnak. A legdrágább belépő 1400 dollárba (391 400 forint) kerül, és a nyitóünnepségre szól.

A magyar szempontból kiemelt sportágak közül a kajak-kenu-döntőkre 100-210 real (10-21 ezer forint) között mozognak az árak, a vízilabdafináléra 140-580 real (14-58 ezer forint) között, míg az úszódöntőkre 260-900 real (26-90 ezer forint) között lehet jegyet váltani. A vívódöntőknél elég kedvező a helyzet, 100 vagy 180 realért (10, illetve 18 ezer forint) lehet belépőt venni.

Az online értékesítés után megmaradt belépőket 2016 júniusától vásárolhatják meg a brazíliai jegyirodákban mind a brazil, mind a más nemzetiségű szurkolók.