Medencében, országúton

Medencében, országúton

2019. 06. 21.
Megosztás


A júliusi világbajnokság előtt sportági konzoltáción járt a MOB-ban a hazai úszó-, a szervezésében és hazai eredményességében sikeres Tour de Hongrie után pedig a kerékpáros-szövetség vezérkara.

A Magyar Úszó Szövetséget dr. Wladár Sándor elnök, dr. Török Enikő sportszakmai csoportvezető és dr. Sós Csaba szövetségi kapitány képviselte.

A honi úszósportnak idén négy nagy rendezvénye van, melyből az elmúlt héten rendezték a nyíltvízi szakág világkupáját Balatonfüreden. A válogatott gőzerővel készül a júliusi vb-re, ahonnan a szakvezetés reálisan 3 érmet vár, és 2 váltó kivételével minden számban van esély a 12-be kerülésre. Végleges keret a jövő hétvégén várható. Az EYOF-fal kapcsolatban a szövetségi kapitány elmondta, hogy bár vannak nagyon tehetséges ifik, kiugró eredmények nem várhatóak.

A jövő évi olimpián a szövetségi kapitány 4 számban lát győzelmi esélyt. Figyelembe kell venni, hogy a sportág és annak motivációs bázisa is átalakulóban van.

A szövetség komoly figyelmet szentel az utánpótlásnak is, a Nemzeti Úszó Programból évente 1000-1200 gyermeket sikerül leigazolni, valamint próbálják ösztönözni a tinédzser korosztályt is, hiszen ebben a korosztályban 50%-os a lemorzsolódás.

A szövetség felépített egy licence-rendszert, ahol 2 év alatt kell a szakembereknek 50 pontot összegyűjteniük, melyhez még egy egészségügyi vizsgát is le kell tenniük. Évente 2 régiós (10 pont), és 2 országos (20 pont) konferencián tudják a szükséges krediteket megszerezni az edzők.

A Magyar Kerékpáros Szövetséget Vízer Barnabás főtitkár, Tam Csilla sportszakmai tanácsadó, Juhász Zsolt, a mountain bike szakág és Dér Zsolt, az országúti szakág szövetségi kapitánya képviselte.

A találkozó a múlt heti országúti és hegyikerékpáros sikerek említésével kezdődött: a Tour de Hongrie 2.1-es versenyén Dina Márton és Valter Attila zárt a 2-3. helyen, Az olimpikon Lovassy Krisztián szakaszt nyert, míg Horvátországban a két, szintén olimpikon hegyikerekes: Benkó Barbara és Parti András is C1-es mountain bike versenyen diadalmaskodott. Mindkét szakágban jelentős lépést tettünk az olimpiai kvóta felé, a szükséges pontszámok gyarapodnak.

Ha már olimpiai kvóta: mindkét esetben a nemzetek rangsora alapján határozzák meg a résztvevőket. Országúton az első 50, hegyikerékpárban az első 20 nemzet indíthat versenyzőt Tokióban. Előbbiben a férfiaknál 41. helyen állunk, utóbbi esetén a fiúk a 18., a nők a 17. helyet birtokolják. Ennél jóval bonyolultabb a pályakerékpárosok kvalifikációja: itt a sprintszámokban Szalontay Sándornak, scratchben és omniumban pedig Lovassy Krisztiánnak van esélye az indulási jog kiharcolására. A negyedik olimpiai szakágban, a BMX-ben nem lehetnek vérmes reményeink az indulást illetően. A kvalifikációs időszak országúton már decemberben lezárul, ami előnyünkre válhat, hiszen több versenyzőnk párhuzamosan űzi azt a hegyikerékpározással.

A minszki Európa Játékokon Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint egy top 10-es helyezés jónak számítana országúton, erre a sík pálya miatt Karl Ádámnak lehet a legjobb esélye. Rajta kívül Dina Márton, Dina Dániel és Pelikán János vehet részt a mezőnyversenyen, utóbbi pedig az időfutamon is elindul. Pályán Szalontay Sándor sprintben és keirinben, Lovassy Krisztián omniumban és scratchben, Filutás Viktor pedig a pontversenyben szállhat harcba a minél jobb helyekért, bár a velodrom mezőnye kimondottan erősnek mondható.

A bakui EYOF-on 2-2 fiú és lány állhat majd rajthoz országúton, Mészáros Bencének pedig éremesélye is lehet.

A magyar kerékpársport hirtelen fejlődését nem csak az eredmények tükrözik. Versenyszervezés terén az idei Tour de Hongrie minden korábbinál nevesebb mezőnyt tudott felvonultatni, emellett a V4-ek kerékpárversenye és a Gemenc Grand Prix is olimpiai kvalifikációs pontokat érő UCI-versenynek számít. Ezeknél azonban még komolyabb eredmény, hogy jövőre Budapest adhat otthont a Giro d'Italia rajtjának. Ezen felül a hegyikerékpárosok számára is rendeznek hat C1-es, és két C2-es nemzetközi viadalt.

Az utánpótlás kifejezetten erős a sportágban. Erre a legjobb példa a mindössze 17 éves Vas Kata Blanka, aki országúton, cyclocrossban és mountain bike-ban is eredményesen száll harcba felnőtt nemzetközi versenyeken. Ezen felül a magyar fiú U23-as válogatott részt vehet majd a Tour de l'Aveniren, ami a korosztály Tour de France-ának felel meg. Az ifjúsági olimpián, Buenos Airesben a lányok csapatban bronzérmet nyertek.

Az edzőképzést tekintve több OKJ-s kurzus is van az országban, a Testnevelési Egyetemen pedig BSC-s diploma is szerezhető.

A létesítmények helyzetében továbbra is vannak hiányosságok, bár tervben van egy budapesti nagy velodrom felépítése, valamit egy debreceni és egy nagykanizsai pálya is. Előbbi azért is lenne kiemelten fontos, mert hasonló létesítmény jelenleg nem található az országban. A hegyikerékpározás szempontjából már jobb a helyzet: Lillafüreden, Csömörön és Nagykovácsin is építenek infrastruktúrát.

Sportdiplomáciailag az egyre nevesebb Tour de Hongrie és a Giro-rajt mellett fontos megemlíteni, hogy szeptemberben David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke is hazánkba látogat.

(MOB)