Megérkezett a Magyar Csapat első különítménye Lausanne-ba

Megérkezett a Magyar Csapat első különítménye Lausanne-ba

2020. 01. 07.
Megosztás


Kedden kora este megérkezett Lausanne-ba, a 3. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok helyszínére a Magyar Ifjúsági Csapat első része. A játékok megnyitójára január 9-én este kerül sor, a magyar fiatalok 10-én kezdenek, összesen 23 versenyzőnkért szoríthatunk.

A csapat kedden reggel találkozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a repülőutat követően Genfben landolva, vonattal és busszal utaztak tovább a lausanne-i olimpiai faluba, ahova este hat óra előtt néhány perccel érkeztek meg. A csapat másik része január 16-án utazik az alpesi országba. A csapatvezető Dósa Viktória és munkatársa, Tor Tamás már hétvégén elutazott, hogy előkészítse a magyarok szálláshelyét és a csapatirodát.

A Magyar Csapatot 10 szakágban összesen 23 sportoló alkotja. Ez az eddigi legnagyobb magyar létszám a téli ifjúsági játékok történetében.

Január 9. és 22. között 8 sport 16 szakágában összesen 81 versenyszámban avatnak bajnokot. 34 fiú és lány egyéni bajnok, és 13 vegyes csapat állhat fel a dobogó legmagasabb fokára.

A Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat névsora itt található.
A csapat napi programja itt tekinthető meg.
A magyarok az előző két ifjúsági olimpián összesen 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. A magyar pontszerző sportolók listája itt olvasható.

(MOB, fotó: MOB)