Megérkezett Rióba a legnépesebb magyar csoport

Megérkezett Rióba a legnépesebb magyar csoport

2016. 07. 31.
Megosztás


Helyi idő szerint este nyolc után, a magyar szerint - öt óra az eltérés - vasárnap hajnalban megérkezett Rióba az a csapat, mely szombaton dél után nem sokkal indult el Ferihegyről a történelminek számító első Budapest-Rio útvonalon közlekedő charterrel. A gépen több mint 70 olimpikon indult a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok helyszínére. A brazil metropoliszban szerencsésen földet értek...

Szombaton utazott Rióba 2-2 ökölvívó, szörföző és vívó, 3-3 asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, 8 sportlövő, továbbá a két 13 fős vízilabdacsapat és az úszók, utóbbiak 33-an, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik klasszis, Cseh László. A teniszező Babos Tímea Ferihegyen csatlakozott.

Az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász is.

A vízilabdacsapatok játékosai nem élvezhették sokáig Rio vendégszeretetét, hiszen a reptérről az olimpiai faluba indultak, ott lepakoltak, majd voltaképpen szinte postafordultával indultak vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat egy autóbusszal indult Bauruba, ahol a finomhangolást végzik. Rióba röviddel első találkozójuk előtt térnek vissza.

Az utazás további menetrendje

Augusztus 3-án 1 atléta, 3 vívó és 4 judós utazik, ők hajnali négy órakor indulnak a Symától. Augusztus 4-én szintén reggel nyolc órától indul a Symától 1 tollaslabdázó, 3-3- judós és vívó, valamint 7 atléta. A tizedikei járaton – melyhez 4 órakor indul a busz a Symától – 1-1- súlyemelő és triatlonista, 3 öttusázó, 4 birkózó, 5 atléta és 6 kajak-kenus foglal majd helyet.

Több sportoló, illetve delegáció közvetlenül indul a repülőtérről, illetve külföldről érkezik az olimpia helyszínére. A MOB arra kéri a családtagokat, szurkolókat, kísérőket és újságírókat, hogy ne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren búcsúzzanak a delegációktól, hanem a Syma csarnoknál, ahonnal buszokkal indulnak a csapat tagjai Ferihegyre.




Utazási ajánlatok és belépőjegyek még mindig elérhetőek a Magyar Olimpiai Bizottság támogatójánál, a Tensi utazási irodánál – kattintson ide a részletekért.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)