Meghalt Gurovits József olimpiai bronzérmes kajakozó

Meghalt Gurovits József olimpiai bronzérmes kajakozó

2021. 03. 05.
Megosztás


Hosszan tartó súlyos betegség után, március 3-án elhunyt Gurovits József kajakozó – tájékoztatta a helsinki olimpia bronzérmesének felesége a Magyar Olimpiai Bizottságot. Az évtizedek óta Svájcban élő sportember 92 éves volt.

Gurovits József (a fotón középen) 1928. november 23-án született Budapesten. A sportággal az Elektromosban ismerkedett meg. Később a Budapesti Honvéd sportolójaként legnagyobb sikerét 1952-ben, a helsinki olimpián érte el, ahol Varga Ferenccel a kajak kettesek 10 ezer méteres versenyében bronzérmet szerzett; az ő nevükhöz fűződik a sportág első olimpiai érme. Két évvel később, az 1954-es maconi világbajnokságon 4. (K4, 10000 m) és 6. (K4, 1000 m) helyezést is jegyzett.

Gurovits József az '56-os forradalom után, november végén hagyta el az országot feleségével és anyósával együtt; december közepén értek Svájcba, ahol letelepedtek, a család azóta is ott él. Sokat segített neki a svájci kajakszövetség akkori elnöke, akit még olimpikon korában ismert meg. A sportember 25 éven keresztül egy magyar sportklubot működtetett, ahol az ott élő magyaroknak a beilleszkedést is segítve biztosított sportolási lehetőséget.

A család emlékezete szerint az otthon „Szikla"-ként említett egykori olimpikon csupaszív ember volt. Felesége, két fia és négy unokája is gyászolja. Felesége Földváry-Boér Mária gyorskorcsolyázó, a sportág első magyar női bajnoka.

Gurovits Józsefet a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. A MOB együttérzését fejezi ki a családnak, a kajak-kenusok közösségének.

Honlapunkon 90. születésnapja alkalmából köszöntöttük, az írás ide kattintva olvasható.

(A nyitóképen balról Tuza József, Novák Gábor, Gurovits József, Söptei Ernő és Varga Ferenc, a XV. nyári olimpiára induló magyar kajak-kenu válogatott tagjai állnak a repülőgép ajtajában a Ferihegyi repülőtéren 1952. július 8-án.)

(MOB; fotó: MTI/Tóth László)