Megkapta a Nemzetközi Olimpiai Akadémia diplomáját Szijj Lilla

Megkapta a Nemzetközi Olimpiai Akadémia diplomáját Szijj Lilla

2014. 01. 28.
Megosztás

Az ókori olimpiák hazájában, a görögországi Spártában, kurzusa elvégzését követően, a napokban vette át a Nemzetközi Olimpiai Akadémia mesterdiplomáját a magyar szervezet önkéntes munkatársa. Az ünnepségen Szijj Lilla a három évfolyam, legjobb eredménnyel zárt hallgatójaként lett kiemelve.

"Egy izgalmas, hasznos és felettébb örömteli út első, és egyben legfontosabb szakaszának végéhez értem. A Nemzetközi Olimpiai Akadémia "Sportmenedzsment, olimpiaszervezés és olimpiai nevelés" című mesterkurzusának mesterdiplomáját vehettem át a múlt héten Spártában. Sajnos, osztálytársaim közül csak négyen végeztük el időben a képzést, a többieknek a diplomamunka megírása nem sikerült a meghatározott határidőre. Így az előző évfolyamok képviselőivel is volt szerencsém megismerkedni, kibővítve a kis olimpiai családomat, baráti körömet. Most már elmondhatom, hogy gyakorlatilag alig van olyan hely a világon, ahol ne várna valaki szívesen, de ez természetesen részemről is így van. Lehetőségeimhez mérten már több országból is láttam vendégül a sportdiplomáciában komoly befolyással bíró barátaimat.

Remélem, hogy ez nem egy út vége, hanem csak egy mérföldkő, és a kint, neves professzorok (Jim Parry, Deanna Binder, Ian Jobling, Christine Toohey, Prof. Dr. Holger Preuß, Norbert Müller, Kostas Georgiadis, a dékánunk) által átadott tudást mind a magánéletben, mind pedig a munkában kamatoztathatom. Megtanultam, mit jelent az olimpiai eszme és az ehhez fűződő értékek. Remélem, sikerült életfilozófiám részévé tenni, próbálok ezek szerint élni, működni. Mindezek miatt köszönettel tartozom dr. Jakabházyné Marikának, a MOA főtitkárának és dr. Aján Tamás elnöknek, akik elindítottak és végigkísértek ezen az úton, rengeteget segítettek tanácsaikkal, támogatásukkal és legfőképpen azzal, hogy bármikor bármiben számíthattam rájuk.

Fantasztikus két év volt ez, nemzetközi környezetben, csodálatos helyen, ahol mindenem megvolt ahhoz, hogy azt tanulhassam, ami igazán érdekel. Megpróbáltam minél jobb eredményeket elérni a vizsgákon, majd az esszék és a szakdolgozat megírásával. Talán ez sikerült is, hiszen a ceremónián kiemeltek, mint legjobb eredménnyel zárt hallgatót a három évfolyamból" - mesélte honlapunknak Szijj Lilla, aki rendszeresen részt vesz a Magyar Olimpiai Akadémia munkáiban.