Mienk a '18-as junior kézi-vb - helyszíni jelentés Szocsiból

Mienk a '18-as junior kézi-vb - helyszíni jelentés Szocsiból

2015. 11. 09.
Megosztás

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) Szocsiban zajló kongresszusán Magyarország nyerte el a 2018-as női U20-as világbajnokság rendezési jogát – közölte honlapján a hazai szövetség. Az IHF eseményéről, valamint a ’14-es téli olimpia helyszínéről – a játékok után nem egészen két év elteltével – a delegáció tagjaként résztvevő Fábián László, a MOB sportigazgatója adott tájékoztatást.

Magyarországon korábban 2001-ben női junior, 2005-ben férfi junior, 2013-ban pedig férfi ifjúsági világbajnokságra került sor, így negyedik alkalommal adhat otthont a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás vb-nek – emlékeztetett a keziszovetseg.hu.

A küldöttek Szocsiban döntöttek Koszovó, Nauru, Tonga, Amerikai Szamoa, Palau, Dél-Szudán és Egyenlítői-Guinea felvételéről, így az IHF-nek már 204 tagországa van. Döntés született arról is, hogy a 2017-es tisztújító közgyűlést Sydney-ben rendezik.

A magyar pályázati csapatot Fábián László MOB-sportigazgató mellett Mocsai Lajos alelnök, a TF rektora; Kovács Peter 325-szörös válogatott; a tatabányai Juhász Ádám, 2014-ben az év ifjúsági kézilabdázója, a junior vb egyik kiemelkedő játékosa; Horváth Gabriella, a szövetség nemzetközi igazgatója, a pályázat készítője és Ballai Attila újságíró, a szövetség marketing és kommunikációs igazgatója alkotta.

„A 2021-es felnőtt vb-t Egyiptom nyerte, a 2023-ast a svédek a lengyelekkel közösen szervezik, de a ’18-as magyar pályázat sikeres lett, így egy újabb világversenynek lehet a házigazdája Magyarország. A kongresszus részéről sok kérdés érkezett a csarnokokkal, a szállással, a helyi közlekedéssel kapcsolatban. A mi pályázatunk a lengyelekénél bizonyult jobbnak. A felnőtt világversenyek megrendezésére vonatkozóan is versenyben voltunk, de nem minket választottak. Látszik, hogy sajnos a magyar kézilabda, hasonlóan több hazai sikersportágunkhoz, nagyon alul reprezentált a nemzetközi szövetségben, ami nehezíti a helyzetünket minden tekintetben. Ennek tudatában még nagyobb siker a juniorpályázat megnyerése!” – tájékoztatott Fábián László.

A MOB sportigazgatója arról is beszélt, hogy a tavalyi téli olimpia helyszínére is ellátogattak.

„Az olimpiai falu mellett, onnan talán száz méterre laktunk, ott, ahol a játékok idején a Nemzetközi Olimpiai Bizottság központja volt. Meglátogattam azt az épületet, mely a magyar csapatnak is szállást adott, ott ma már lakások vannak. A 'mi' egykori épületünk még csak félig kelt el, főleg azok a lakások, amelyek a tengerre néznek. Általánosságban elmondható az egykori faluról, hogy ezek a lakások kevéssé találtak gazdára, de elképzelhető, hogy talán azért, mert a magas színvonalra nincs nagy kereslet, pláne 30-40 percre a várostól. A nagy stadionok kihaltnak tűntek, nem volt a hétvégén sportesemény, de túraautók versenyeztek a Forma 1-es pályán” – tette hozzá az olimpiai bajnok sportvezető.

(MOB/VF, fotó: IHF)