Moszkva olimpiai bajnoka, Wladár Sándor az úszószövetség új elnöke

Moszkva olimpiai bajnoka, Wladár Sándor az úszószövetség új elnöke

2017. 09. 24.
Megosztás

A moszkvai olimpiai bajnok hátúszó dr. Wladár Sándort választotta - jelentős többséggel, 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett - a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése öt évre a szövetség elnökének. A főtitkár Batházi Tamás lett, Darnyi Tamás elnöki tanácsadó. Az elnökségbe több olimpiai bajnok, illetve MOB-elnökségi tag is bekerült. A vasárnapi rendkívüli közgyűlésen a MOB főtitkára, Vékássy Bálint és a sportigazgató Fábián László is részt vett.

Az 54 esztendős Wladár Sándor a visszalépések után egyedüli jelölt volt a posztra. Wladár legnagyobb sikereként 1980-ban, 200 háton lett aranyérmes, majd két év múlva világbajnoki ezüstöt nyert. Európa-bajnokságokon 1981-ben 100 és 200 háton arany-, 1983-ban 200 háton ezüstérmes. A KSI, majd az Újpesti Dózsa sportolója, sportkarrierjét a Los Angeles-i olimpia bojkottja után befejezte. Széchy Tamás egykori tanítványa ma álatorvos. 2014-től a magyar úszósport halhatatlanja. Sportvezetőként a Jövő SC elnöke.

A főtitkár az athéni olimpikon úszó Batházi Tamás, a szakmai alelnök Turi György, az általános alelnök Becsky András lett. Elnökségi tagok: Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő, Verrasztó Zoltán és Rákosfalvy Zoltán. Gyurta és Markovits a MOB elnökségének is tagja. A négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás elnöki tanácsadó lett.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Wladár Sándor hatalmas és megtisztelő" feladatnak nevezte a megbízatást. Hangsúlyozta, hogy nem a múltról kell beszélni, a széthúzásról, hanem tabula rasát kell csinálni. „Mindenki tiszta lappal indul, sok munka, összefogás, és leginkább alázat kell” – mondta, majd azt is célnak nevezte, hogy elérjék: a sajtóban megjelenő hírek ezentúl ne a sportágat mérgező ellentétekről, hanem az úszók sikereiről, eredményeiről szóljanak.

(MOB, fotó: MTI/Mohai Balázs)