Nagy Konrád 21. lett 1000 méteren

Nagy Konrád 21. lett 1000 méteren

2018. 02. 23.
Megosztás


Nagy Konrád 1000 m-en fejezte be téli olimpiai szereplését. 18 pár állt rajthoz a viadalon. A magyar gyorskorcsolyázó a 21. helyen fejezte be a versenyt.

A magyar korcsolyázó a negyedik párban ment a japán Haszegava Cubaszával. Az elején japán ellenfele volt a gyorsabb, de a második 500-on egészen közel került hozzá, 1:09.92 perces időeredménnyel ért célba, kilenc századmásodperccel azonban így is kikapott tőle.

A nyitóünnepségen magyar zászlóvivőként közreműködő Nagy Konrád múlt kedden 29. lett 1500 méteren. Mivel kedvenc távján elmaradt saját várakozásától - helyezésben és időben egyaránt -, pénteken javítani szeretett volna, és ez végül össze is jött neki.

"A rajt nem volt jó. Legalább fél másodperc maradt az első 200 méterben. Utána viszont nagyon jól sikerült a hátralévő két kör" - értékelt Nagy Konrád, aki szerint bőven a legjobb húszban végzett volna, ha jól startol.

A 25 éves debreceni sportoló négy éve Szocsiban is indult a téli játékokon, ott 26. lett 1500 méteren.


Győzött a világbajnoki címvédő holland Kjeld Nuis, aki 1500 méteren is nyert. Négy századdal előzte meg a norvég Havard Lorentzent, a hétfői 500 méteres verseny első helyezettjét. Harmadikként a hazai Kim Tae Jun végzett a 36 fős mezőnyben.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)