Negyvenéves jubileum knock-down bajnoksággal

Negyvenéves jubileum knock-down bajnoksággal

2012. 03. 27.
Megosztás

Az idén negyvenéves magyarországi karate jubileumi rendezvényeinek egyik fő eseményeként rendezik meg a szombaton a knock-down – leütéses – országos bajnokságot.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az eseményen ötven klub képviseletében másfél száz női és férfi karatéka indul. Mindkét nemnél formagyakorlatban és küzdelemben is versenyeznek a résztvevők, utóbbiban a férfiaknál négy, a nőknél három súlycsoportban hirdetnek végeredményt, továbbá lesznek látványos törésszámok is.

A budaörsi sportcsarnokban tartandó ob felett védnökséget vállalt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára.

Mészáros János, a magyar karate szakszövetség elnöke köszöntőjében felidézte az elmúlt négy évtized fontosabb állomásait, hangoztatva, hogy a karate nagy utat járt be, amíg a tiltás és a tűrés után eljutott a támogatásig. Kijelentette, a mára ismertté és elismertté vált sportágnak a társadalmi hatása is nagy, jelenleg Magyarországon félezer klubban csaknem ötszázezren űzik rendszeresen a szövetség égisze alatt.

Az alapítómesterek, Adámy István és Furkó Kálmán visszaemlékezésükben egyformán kitértek arra: kezdetben nem úgy indult, hogy versenysport lesz e keleti harcművészetből, a négy évtized alatt azonban eljutottak odáig, hogy széles skálán mozog a versenyeztetés, és már óvodások is karatéznak. Ugyancsak a fejlődés bizonyítékaként értékelték, hogy az egykori sok szövetségből egyetlen sportági szövetség lett, amely tíz stílusszervezetet fog össze.

(Forrás: MTI )