Női BL Tomori: Mi szúrtuk el, nekünk kell helyrehozni

Női BL Tomori: Mi szúrtuk el, nekünk kell helyrehozni

2013. 11. 14.
Megosztás

Tomori Zsuzsanna, az FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott játékosa szerint ugyan még érződik a csapaton a hétvégi Bajnokok Ligája-vereség csalódottsága, de mivel maguk szúrták el, nekik is kell helyrehozni.

„Kicsit még érződik rajtunk a hétvége csalódottsága, de ezt az egészet mi szúrtuk el, nekünk is kell helyrehoznunk. Azt beszéltük egymás között, hogy ha már ilyen helyzetbe kerültünk, meg kell próbálnunk minden tőlünk telhetőt, hogy végül kiharcoljuk a továbbjutást. Sokkal okosabban kell játszanunk, mint a Midtjylland ellen, és akkor talán sikerülhet csodát tennünk. Különösebb veszíteni valónk már nincs, így is, úgy is csodát kell tennünk” – mondta Tomori Zsuzsanna a Nemzeti Sportnak.
Hirdetés

A női BL D-csoportjában a Midtjylland már továbbjutott, míg a Buducsnoszt Podgorica és a Fradi ki-ki meccset játszik az utolsó körben, a magyar együttesnek legalább egy pontot kell szereznie, mivel az egymás elleni összevetésben jobbak a zöld-fehérek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vállát fájlaló Zácsik Szandra pályára szeretne lépni a montenegrói meccsen.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT

A 6. FORDULÓ PROGRAMJA
November 17., 18.00: Buducsnoszt Podgorica–FERENCVÁROS
November 17., 13.15: Midtjylland–Lublin

A B-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Midtjylland (dán) 8, 2. Buducsnoszt (montenegrói) 6, 3. FERENCVÁROS 6, 4. Lublin (lengyel) 0

A Fehérvárnak kötelező a továbbjutás az EHF Kupában

A Fehérvár KC-nak kötelező a továbbjutás a 16 közé az izlandi Fram ellen a női kézilabda EHF Kupában - Pal Oldrup Jensen vezetőedző szerint.

A norvég szakember a klub szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: ugyan a riválist tisztelik és nem becsülik le, az erőviszonyok miatt győzniük kell, ráadásul mindkét mérkőzést Székesfehérváron rendezik. Hivatalosan a pénteki mérkőzésen (kezdés: 18 óra) a Fram a pályaválasztó, szombaton (15 óra) pedig a Fehérvár.

Jensen hangsúlyozta: északi kapcsolatait kihasználva szerzett információkat a reykjaviki ellenfélről, amely fiatal játékosokból áll.

Érdekesség, hogy a két csapat két éve is összekerült, akkor a KEK-ben, és az izlandiak akkor is lemondtak a pályaválasztói jogukról. Az első felvonást kilenc, a másodikat pedig három góllal nyerte a magyar együttes 2011 októberében.

Balássi Imre klubelnök jelezte: szeretnének minél messzebbre jutni a sorozatban, az álmai között a négy közé kerülés szerepel.

A fehérváriak az elmúlt tíz szezonban nyolcszor indultak nemzetközi porondon (hatszor az EHF Kupában, kétszer a KEK-ben), és 2005-ben - a fináléban a Győrt legyőzve - megnyerték az EHF Kupát.

(Forrás: MTI, NSO)