Női kézi BL: érkeznek a kihívók, a Vardar már edzett is

Női kézi BL: érkeznek a kihívók, a Vardar már edzett is

2014. 05. 02.
Megosztás

Sorra érkeznek meg Budapestre a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjén résztvevő csapatok.

Elsőként a Vardar Szkopje busza futott be a csapatoknak otthont adó budai szállodába kora délután – a macedón csapat Belgrádig utazott repülővel –, Andrea Lekicsék kihasználták a nap további részét, és vacsora előtt megtartották az első edzésüket is.
Kora este érkezett meg frankfurti átszállással Ferihegyre, majd az Aquincum Hotelbe a Győri ETO elődöntős ellenfele, a dán Midtjylland.
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a címvédő Győr csak pénteken jön Budapestre.

Az M1-en is élőben lesz látható a kézilabda Bajnokok Ligája női és férfi négyes döntője, előbbiben a Győri Audi ETO KC Budapesten címvédőként, míg utóbbiban, Kölnben az MKB-MVM Veszprém lesz érdekelt.

A sorozat közvetítésének magyarországi jogtulajdonosa, a Digi Sport közleményben számolt be arról, hogy háromoldalú megállapodást kötött az Európai Kézilabda Szövetséggel, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA), ennek értelmében az M1 átveszi a két magyar csapat mérkőzéseit.

Görbicz Anitáék május 3-án, szombat 15 órakor a Papp László Sportarénában a dán FC Midtjylland ellen játsszák az első elődöntőt, majd ennek eredményétől függően másnap a helyosztón lesz jelenésük. Vasárnap, május 4-én a bronzmérkőzés 14.30 órakor, a döntő 17 órakor kezdődik majd.

A győri szurkolókat a győri Városház téren felállított óriáskivetítőnél is várják közös meccsnézésre és szurkolásra a Final4 mindkét napján. Szintén lehetőség lesz a mérkőzések óriáskivetítőn történő nyomonkövetésére Budapesten, a Papp László Budapest Sportaréna mellett létrehozott, úgynevezett Fan Village-ben, a Szurkolói Faluban is.

A férfiak négyes döntőjére május 31-én és június 1-jén Kölnben kerül sor, a Veszprém a német THW Kiellel csap össze a fináléba kerülésért.

(Forrás: NSO, gyorieto)