Női kézilabda Eb: a spanyol, az orosz és a lengyel csapat a magyarok csoportjában

Női kézilabda Eb: a spanyol, az orosz és a lengyel csapat a magyarok csoportjában

2014. 06. 20.
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott a spanyol, az orosz és a lengyel csapattal került azonos csoportba a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Az már a csütörtöki, zágrábi sorsolás előtt kiderült, hogy Németh András szövetségi kapitány együttese a csoportmérkőzéseit Győrben vívja, és továbbjutás esetén - ehhez az első háromban kell végeznie négyesében - Debrecenben középdöntőzik.

A zágrábi sorsoláson a Horvát Kézilabda Szövetség elnöke, Sandi Sola köszöntötte a sorsolás vendégeit, valamint valamennyi, az Eb-re kijutott válogatottat.

Vetési Iván MKSZ-elnök, az Európa-bajnokság Szervező Bizottságának elnöke hangsúlyozta: a rendező országok mindent megtesznek, hogy a szurkolók és a csapatok számára is felejthetetlen Európa-bajnokságot rendezzenek.

Jean Brihault, az Európai Kézilabda Szövetség elnöke kiemelte, hogy mindkét rendező ország nagyszerű kézilabda-tradíciókkal, eredményes csapatokkal és rendezési tapasztalatokkal rendelkezik. Az EHF vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben nagyot lépett előre a női kézilabdázás, az európai szövetség törekvései a női szakág fejlődésének elősegítésére gyümölcsözőnek bizonyultak.

A sorsoláson kiderült, hogy az Európa-bajnokság kabalafigurája, a rókalány a Foxette nevet viseli a névadó játék eredményeként.

A sorsolási ceremónián a csapatokat a montenegrói Katarina Bulatovics, a szerb Jelena Erics, a horvát Andrea Penezic, a magyar válogatott képviseletében pedig Soós Viktória húzta ki.

A spanyolok a londoni olimpián bronzérmesek voltak, a 2013-as vb-n a kilencedik, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig a 11. helyen zártak. Az oroszok Londonban nyolcadikként végeztek, a tavalyi vb-re nem jutottak ki, míg a legutóbbi kontinensviadalon hatodikok lettek. A lengyelek lemaradtak a 2012-es ötkarikás játékokról és Eb-ről, viszont a tavalyi vb-n a negyedik helyen fejezték be menetelésüket.

A magyarok a 2012-es Eb-n bronzérmesek, a tavalyi vb-n pedig nyolcadikok voltak, a londoni olimpiára viszont nem sikerült kijutniuk.

Amennyiben a Németh-csapat továbbjut Győrből, Debrecenben az olimpiai bajnok norvég, a vb-harmadik dán, valamint a román és az ukrán válogatott alkotta négyesből a három jobbik vár rá. A CD-ág középdöntőjét Zágrábban játsszák.

Az Európa-bajnokság elődöntőire, döntőjére, valamint a 3. és az 5. helyért sorra kerülő helyosztókra a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor.

Németh András a magyar szövetség honlapjának elmondta: a csoporttal talán kevesebb problémájuk lesz, bár a negyedik kalapból a legerősebb válogatottat, a lengyeleket kapták. Spanyolországról és Oroszországról pedig elmondható, hogy kézilabda nagyhatalmak, és bár az utóbbi években visszaestek, de olyan játékosok alkotják a csapataikat, akikkel bármikor visszakerülhetnek korábbi helyükre a világban.

"Az águnk, azzal hogy a dánokat az európai szövetség a második kalapba tette, nagyon nehéz lett, hiszen a norvégok és a románok is Debrecenben játszanak" - tette hozzá Németh.

A válogatott játékos, Soós Viktória szerint nem könnyű a sorsolás, de lehetett volna nehezebb is.

"Egy Európa-bajnokságon nincs könnyű ellenfél, meg kell dolgoznunk a sikerért. Nem lehet senkit félvállról venni, de megteszünk mindent, hogy hazai pályán jól szerepeljünk" - mondta.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke úgy véli: a válogatott csoportja kiegyensúlyozott, nem a legkönnyebb, de nem is a legnehezebb és két egyformán erős ág alakulhat ki a középdöntőre.

"A franciákat és a montenegróiakat elkerültük szerencsére, mert ezt szerettük volna, de semmit nem adnak ingyen, kemény munka és szoros mérkőzések várnak a válogatottra" - fogalmazott.

Hozzátette: a jó csapatok álma, hogy dobogón végezzenek, "nekünk pedig jó csapatunk van".

Az elnök biztos abban, hogy Debrecenben is telt ház lesz már a csoportkörben is, hiszen a norvég és dán szurkolók hagyományosan sokan kísérik el csapatukat minden tornára, emellett reméli, hogy a két szomszédos országból, Romániából és Ukrajnából szintén sokan érkeznek

A kontinensviadalt december 7. és 21. között rendezik.

A női Eb csoportbeosztása:

A csoport (Győr): MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország
B csoport (Debrecen): Norvégia, Dánia, Románia, Ukrajna
C csoport (Varasd): Svédország, Németország, Horvátország, Hollandia
D csoport (Eszék): Montenegró, Franciaország, Szerbia, Szlovákia

(Forrás: MTI, keziszovetseg.hu)