Olimpiai bajnokok a Bene-napon

Olimpiai bajnokok a Bene-napon

2018. 05. 28.
Megosztás


Hatodik alkalommal került sor a Bene Ferencről elnevezett fővárosi iskolában az olimpiai bajnok labdarúgó tiszteletére rendezett sportnapra. A rendezvény fényét emelte öt vízilabdázó: dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok, Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok, Märcz Tamás olimpiai bajnok és Decker Ádám világbajnok részvétele.

Az ünnepélyes megnyitón Miskolczi Erzsébet igazgató köszöntötte a megjelenteket, méltatta a kéznyomatot adó olimpiai bajnokok, világbajnokok sportpályafutását, példaként állította teljesítményüket a tanulók elé, majd dr. Molnár Szabolcs alpolgármester szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki, hogy már hagyományként hatodik alkalommal üdvözli az iskola tanulóit ezen a nívós eseményen, jó versenyzést kívánt a csapatoknak. Elmondta, hogy Újpest sportos város, sokat tesz azért, hogy a gyerekek, felnőttek megfelelő körülmények között mozoghassanak, sportoljanak.

Oláh Barnabás előadta az olimpiai himnuszt, majd a jelen lévő olimpiai bajnokok életútjának, eredményeinek rövid ismertetése következett a diákok felolvasásában. Ezután a megjelent iskolák egy-egy képviselője egy szál virággal tisztelgett a névadó emléke előtt.

A megnyitó után került sor a MOB és A Poli Farbe Kft. által korábban kiírt Mi iskolánk-pályázat eredményeként kifestett tornaterem átadására, illetve névadására. A terem a Dr. Kiss Gergely Tornacsarnok nevet viseli.

Ezután párhuzamosan folytak az események: a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium, a Zuglói Hajós Alfréd Német-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, az Újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola és az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola közreműködésével a szivacskézilabda-, röplabda- és labdarúgótorna. Az olimpiai iskolák mérkőzéseivel párhuzamosan zajlott a meghívott sportolók kéznyomatvétele, valamint 12 helyszínen játékos, sportos akadályverseny. Az eredményhirdetést követően délután a szülőket várták a házigazdák egy közös együttlétre, sportolásra. Lelkes szülők, pedagógusok, gyerekek együtt sportoltak, versenyeztek.

Az eseményen a Magyar Olimpiai Akadémiát dr. Jakabházyné Mező Mária megbízott főtitkár képviselte.

(MOA, fotó:az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola Facebook-oldala)