Példaképek a színházban

Példaképek a színházban

2013. 03. 01.
Megosztás

Negyedik állomásához érkezett az önkormányzat által Olimpiai esték rendezvénysorozat, melynek keretében február 26-án a 2012-es paralimpia hősei, a három érmet nyert Krajnyák Zsuzsanna, kerekesszékes vívó és Kovács Iván, a kerekesszékes vívóválogatott szövetségi kapitánya voltak a kerület vendégei.

Az esemény helyszíne ezúttal is a Csokonai Művelődési Központ nagyterme volt, ahol mindkét vendég meglepően otthonosan mozgott.

Mint kiderült, Krajnyák Zsuzsanna hét évig lakott a kerületben, és a 2000-es Sydney-i, illetve a 2004-es athéni olimpián szerzett érmeivel a XV. kerület sporttörténelmét is gazdagította. Kovács Iván pedig még ennél is erősebben kötődött a kerülethez. Születésétől kezdve egészen felnőtt koráig Újpalotán élt. A Kavicsos közi (ma László Gyula) Általános Iskola diákja volt, majd a Dózsa György Gimnáziumban érettségizett le. A vívással is így került kapcsolatba, az MTK vívószakosztálya ugyanis toborzót tartott az iskolájukban, s mivel Iván imádta a kosztümös kalandfilmeket, azonnal beleszeretett a vívásba. Pályafutása során öt olimpián szerepelt, kettőn ezüstérmet szerzett, emellett világbajnoki- és Európa-bajnoki címekkel is büszkélkedhet.

A pekingi olimpián még versenyzőként az ötödik helyen végzett csapat tagja volt, Londonban azonban már edzőként volt jelen, igaz, mindjárt hármas minőségben, egy kanadai vívóhölgy edzőjeként, az öttusában bronzérmes Marosi Ádám vívómestereként és a magyar női kerekesszékes vívóválogatott szövetségi kapitányaként. A két kiváló sportoló egy kötetlen hangulatú beszélgetésen nem csak a saját pályafutásáról, illetve olimpiai élményeiről, hanem a fogyatékkal élők mindennapjairól, a parasportolók helyzetéről és lehetőségeiről is őszintén mesélt a közönségnek.

(Forrás:Riersch Tamás)