A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

Pénteken 121 magyar sportolóval rajtol a II. Európa Játékok

2019. 06. 19.
Megosztás


Pénteken kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, a kontinens idei legnagyobb multisport-eseménye. A versenysorozat június 30-ig tart, 15 sportág 200 számában 50 ország több mint 4000 sportolója, köztük 121 magyar indul. Az esemény nyolc sportágban része az olimpiai kvalifikációs időszaknak, négy sportág esetében pedig közvetlenül tokiói kvótákhoz lehet jutni. A magyar delegáció egy jelentős része kedden késő este megérkezett a fehérorosz fővárosba, és beköltözött a sportolói faluba.

A korábbi tervek szerint a 15 sportág közül négy egyben az idei Európa-bajnokságot is jelentette volna, de ez végül csak a férfi ökölvívók és a cselgáncsozók esetében lesz érvényes, míg gyorsasági kajak-kenuban és tollaslabdában végül nem kap kontinensbajnoki státuszt a játékok. Nyolc sportágban - íjászatban, tollaslabdában, atlétikában, sportlövészetben, karatéban, kerékpárban, cselgáncsban és asztaliteniszben - a versenyek részei a jövő évi, tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának. A magyarok egyedül strandlabdarúgásban nem lesznek érdekeltek a fehérorosz fővárosban.

Sokak szerint az Európa Játékok még keresi az identitását, ezen a véleményen van Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is. „Úgy gondolom ugyanakkor, hogy jó úton jár. Ha kinövi a gyerekbetegségeit, és megéli a harmadik-negyedik kiadását, akkor szerintem jó eséllyel ereszt majd olyan gyökereket, hogy megmaradjon" - nyilatkozott az MTI-nek a sportvezető. Hozzátette: az esemény menedzselése jó úton halad, ezt mutatja az a tény is, hogy nyolc sportágban közvetlenül tokiói olimpiai kvótához lehet jutni vagy ranglista-pontok gyűjtésével erősíteni lehet a pozíciót a kijutásra. „Ez előremutató, ugyanakkor mint minden más multisport-esemény, ez is küzd nehézségekkel, például nem könnyű rendezőt találni" - mondta.

Kulcsár Krisztián elárulta, hogy konkrét elvárás nincs a csapat szereplésével kapcsolatban, tisztes helytállást, sportszerű versenyzést várnak. „Sok olyan sportág, amely nekünk kedves, és hagyományosan eredményesek vagyunk benne, mint például az úszás és a vívás, nincs a programban, és vannak olyan sportágak, amelyeket kis túlzással csak hírből ismerünk. Ezért nem volna megalapozott éremszámra, az éremtáblán elfoglalt helyezésre célt kitűzni. Azt szeretnénk, hogy azokban a sportágakban legyen jó a szereplés, amelyek beleszámítanak az olimpiai kvalifikációba és szerezzünk kvótákat is, ahol ez lehetséges" - fogalmazott.

Bő egy évvel a 2020-as ötkarikás játékok előtt akár főpróbának is lehetne nevezni a minszki eseményt, a MOB elnöke szerint azonban ez „erős" kifejezés. „Ki lehet nevezni versenyeket főpróbának, de egy olimpia a hangulatával, a szakmaiságával, a téttel és önmagában azzal, hogy univerzális, nem pedig regionális esemény, más szintet képvisel. Sok tekintetben ugyanakkor hasonló, gondolok itt elsősorban a készülődésre, a szervezésre, az ügyintézésre. Nem olimpiai főpróbának nevezném, inkább egy fontos állomásnak az olimpiához vezető úton" - mondta Kulcsár Krisztián.

A fehérorosz fővárosban a kosárlabda 3x3-as változatában, tollaslabdában, gyorsasági kajak-kenuban, tornában (benne ritmikus gimnasztikában, aerobikban és gumiasztalban), karatéban, sportlövészetben, íjászatban, strandlabdarúgásban, kerékpárban (országútiban és pályán), szambóban, asztaliteniszben, atlétikában, ökölvívásban, cselgáncsban és birkózásban avatnak bajnokokat.

Négy év múlva várhatóan Krakkó és környéke lesz az Európa Játékok rendezője, a lengyelek ugyanis az egyetlen pályázók a 2023-as eseményre. A végleges döntés Minszkben születik majd meg, szombaton, az Európai Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlésén.

A multisport-esemény nyolc sportágban része az olimpiai kvalifikációs időszaknak, négy sportág esetében pedig közvetlenül tokiói kvótákhoz lehet jutni. A négyből ugyanakkor csak három sportág képviselői, a sportlövők, az íjászok és az asztaliteniszezők örülhetnek már a fehérorosz fővárosban az ötkarikás indulási jog kivívásának, mivel karatéban majd csak jövőre derül ki, hogy kinek ér kvalifikációt az EJ-teljesítmény.

A sportlövőknél minden egyéni olimpiai versenyszámban egy-egy kvótát osztanak, amit minden esetben az adott szám legjobb, eddig kvótát nem szerzett lövője nyer el hazájának. Asztaliteniszben szintén egyértelmű a helyzet: a férfi és női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei váltják meg jegyüket a jövő évi nyári játékokra. Íjászatban a múlt héten rendezték az első kvalifikációs viadalt, a világbajnokságot, ezt követi a minszki multisport esemény. Egy-egy férfi és női kvóta a vegyes párosok versengésében dől el, s a legjobb még nem kvótás ország csapata kapja, míg a női és férfi egyéni versenyeken is egy-egy helyet osztanak ki. Karatéban a minszki a sportág kontinentális kvalifikációs viadala, melyről két férfi és két női versenyző juthat ki az olimpiára. Viszont az csak jövő május 10-én derül ki, hogy jár-e, s ha igen, akkor mely karatékáknak a tokiói hely. A sportági kvalifikációs rendszer szerint ugyanis elsődlegesen a jövő április 6-i olimpiai ranglistáról adnak kvótákat, majd a május 8-10-i párizsi világ kvalifikációs viadal érmesei szereznek indulási jogot. Az EJ két férfi és két női kvótáját pedig az nyeri el, aki Minszkben aranyérmes lesz, de legalább dobogóra áll, és sem a rangsor alapján, sem a párizsi versenyen nem szerez kvótát. Az Európa Játékok három másik sportágban, cselgáncsban, kerékpárban és tollaslabdában pontszerző verseny, így beleszámít az olimpiai kvalifikációs rangsorba, míg atlétikában Minszkben is lehet teljesíteni az ötkarikás szinteket.

Fábián László, a MOB sportogazgatója az M1 hírcsatornán június 19-én reggel beszélt az Európa Játékokról.

Honlapunkon itt található a Magyar Csapat összetétele sportágankén, itt pedig a versenyprogram napi bontásban (helyi idő szerint; magyar idő plusz 1 óra).

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)