Pjongcsang 2018: bemutatták a fáklyát, elindult a visszaszámlálás

Pjongcsang 2018: bemutatták a fáklyát, elindult a visszaszámlálás

2017. 02. 11.
Megosztás

Egy évvel a 2018-as pjongcsangi téli olimpia kezdete előtt látványos ünnepséget rendezett a szervező bizottság (POCOG) a dél-koreai városban.

Kezdésként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az olimpiai mozgalom hivatalos időmérője, az Omega bemutatta visszaszámláló óráját. A szöuli városházán tartott ünnepségen ott volt többek között Gunilla Lindberg, a NOB Pjongcsangra kijelölt koordinációs bizottságának vezetője, Raynald Aeschlimann, az Omega ügyvezető elnöke, valamint Li Hi Pom, a POCOG elnöke. Az Omega 28. alkalommal készítette el visszaszámláló óráját az olimpiai játékokra, ezúttal egy különleges, télies dizájnnal, ami a pjongcsangi játékok elemeit is ötvözi.

„Az izgalmak lassan a tetőfokára hágnak, hiszen már egy év sincs hátra a megnyitó ünnepségig – fogalmazott Li Hi Pom, a szervezőbizottság elnöke. – Hálásak vagyunk az Omegának a Pjongcsang 2018 iránt mutatott elkötelezettsége és támogatása miatt. Fontos, hogy a sportolók, sportvezetők és szurkolók is a legmagasabb színvonalú szolgáltatást kapják. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy országunk és a föld lakosságát is támogatásra biztassam.”

Egy évvel a téli olimpia kezdete előtt elkezdődött a jegyárusítás is, méghozzá a „Vedd meg a jegyed és osztozz a szenvedélyben” szlogennel. A helyiek a Pjongcsang 2018 honlapján igényelhetnek belépőket, egyébként a nemzeti olimpiai bizottságok hivatalos partnereinél lehet érdeklődni a jegyekkel kapcsolatban.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elküldte a meghívókat a tagországoknak a 2018-as téli olimpiára, köztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) is. „Egy év múlva ilyenkor eljön a ti pillanatotok, hogy történelmet írjatok – szólította meg nyílt levelében a téli olimpikonokat Thomas Bach, a NOB elnöke. – Amikor elkezdődik az ötkarikás játékok Pjongcsangban, Dél-Korea lenyűgözheti a világot. Az olimpiai játékok megrendezésének lehetősége különleges dolog, és esélyt ad arra, hogy új fejezetet nyissunk a sporttörténelemben.”

Itt még nincs vége az események sorának. A szervezők lerántották a leplet a fáklyáról, ami majd körbejárja a világot és Dél-Koreát is, mielőtt a 2018. február 9-i megnyitó ünnepségen fellobban az olimpiai láng. A gangneungi jégkorongcsarnokban mutatták be a fáklyát, amely 700 mm hosszú, jelképezve, hogy Pjongcsang 700 méterrel fekszik a tenger fölött. Nemcsak a fáklyát, de a fáklyafutók (akik mintegy 7500-an lesznek – a szerk.) formaruháját is bemutatták, amely minden időjárási körülménynek ellenáll, esős, havas, jeges, de akár napos időben is lehet viselni.

A Magyar Olimpiai Bizottság hosszabb összegzést készített egy évvel Pjongcsang előtt, amelyben az előkészületeket és a magyar csapat várható alakulását is górcső alá vettük. Részletek itt.

(MOB, fotó: olympic.org)