Risztov Éva olimpiai teljesítményét Szép Játék Díjjal ismerte el az E.ON

Risztov Éva olimpiai teljesítményét Szép Játék Díjjal ismerte el az E.ON

2012. 10. 09.
Megosztás

A maratonúszás olimpiai bajnoka kedden vehette át az E.ON munkatársai által odaítélt „Szép Játék Díjat” és az azzal járó egymillió forintos jutalmat.

„Risztov Éva példamutató kitartással és akaraterővel jutott el ismét a csúcsra megmutatva közben a világnak, hogy milyen a fair play.” – mondta el Konrad Kreuzer az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke.

A rendezvényen ezzel egyidőben elindították az Őrzők Alapítvány, a MOB és az E.ON kooperációjával az Olimpiai Jótékonysági Árverést, amelyen október 9-18. között bárki licitálhat a londoni olimpikonok értékes relikviáira.

Az E.ON a magyar olimpiai mozgalom gyémántfokozatú főtámogatójaként mind az üzleti életben, mind pedig a sportban nagyon fontosnak tartja a fair játékot, ezért alapította meg 2011-ben a „Szép Játék Díjat”. A tiszta játék népszerűsítésében az E.ON partnere a Magyar Olimpiai Bizottság. „A fair játék, a tisztességes verseny, napjainkban nagyon fontos értékek, főleg a 21. századi sikerorientált világában. A nem mindennapi küzdeni akarásával és versenyszellemével Risztov Éva pozitív példát mutat a felnövekvő generációknak és közvetíti feléjük a sport szépségét, fontosságát.”- mondta el Kamuti Jenő a MOB Fair Play Bizottságának elnöke.

Risztov Éva a díjat megköszönve elmondta, hogy egy sportoló életében az igazi sikert az is mutatja, amikor egy vállalat több ezer dolgozója belső szavazáson őt szavazza meg a Szép Játék Díjra.

A díjátadót követően indult útjára az Olimpiai Jótékonysági Árverés, amelyet az Őrzők Alapítvány (a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa), a Magyar Olimpiai Bizottság valamint az E.ON Hungária Zrt., közösen szervez.

Október 9-től 18-ig, azaz 10 napon keresztül bárki licitálhat a 2012-es olimpikonok által felajánlott relikviáira a hazai vezető aukciós oldalon, a vatera.hu-n. (a honlap elérhető a MOB főoldaláról)
Az árverés célja, hogy minél több pénz gyűljön össze a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítási körülményeinek javítására. A befolyt összeget az Őrzők Alapítvány, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa kapja és teljes mértékben a Gyermekklinika Intenzív Osztályának felújítására fordítja.

A felajánlott ereklyék között csak olyan tárgyak szerepelnek, amelyek a 2012-es londoni olimpiai játékokon induló magyar sportolókhoz köthetőek: többek között Berki Krisztián, olimpiai aranyérmes dedikált tornászalsója, Jakabos Zsuzsanna dedikált úszósapkája, Gyurta Dániel, olimpiai aranyérmes dedikált pólója és egy aláíró kártya, Marosi Ádám, olimpiai bronzérmes, dedikált sport formaruhája. Kalapács alá kerül Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó festménye, valamint a férfi vízilabda csapat tagjai által aláírt – felbecsülhetetlen értékű - vízilabda.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az ismertségemet egy jó ügy érdekében használhatom fel, szerintem ez minden olimpikonnak büszkeségére válhat. Ezúton szeretném felhívni minden magángyűjtő és hazai cég figyelmét, hogy licitáljanak az olimpiai csapat tagjai által felajánlott relikviákra, és segítsék a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát abban, hogy még több beteg kisgyereket gyógyíthassanak meg.”- nyilatkozta Ungvári Miklós az árverés kapcsán.

Prof. Dr. Szabó András, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatója kiemelte: " Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a sportolók, akik nem mindennapi erőfeszítésük eredményeként kiváló eredményeket értek el, nem feledkeznek meg azokról, akik minden nap emberfeletti teljesítményt nyújtanak, hogy győztesen, gyógyultan kerülhessenek ki egy küzdelemből.". Az Alapítvány részéről három, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt és meggyógyult fiatal vette át az olimpiatörténeti relikviákat, mindhárman maguk is aktív, sikeres sportolók: a 17 éves Hencz Ádám, kajak K4-1000 m Magyar Bajnok, a 19 éves Kozó Viktor, NB3-as futsal játékos és a 25 éves Farkas Bálint, röplabda magyar ifjúsági bajnok.

Az első beindító licit az E.ON részéről a saját olimpiai csapat tagjai által felajánlott relikviáira érkezett. Aki szeretne hozzájutni Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Lőrincz Tamás, Marosi Ádám, Jakabos Zsuzsa és Mészáros Anett által felajánlott személyes tárgyakhoz, az ezt az indító 500 000 Ft-os licitet ajánlja felül.

A jótékonysági árverés a médiapartnerek segítségével szélesebb körben tette lehetővé a kezdeményezés kommunikálását.

"A Ringier Kiadónál több éves hagyománya van a jótékonysági akcióknak. A sportrajongó közönséghez, rajtunk keresztül biztosan célba ér az E.ON és a MOB kezdeményezése! Szeretnénk minél több sportszerető embert aktivizálni, hogy licitáljanak az olimpikonok ereklyéire, így elismerve a sportba fektetett munkájukat" - jegyezte meg Domán Éva a Ringier Kiadó marketing igazgatója .

„A Juventus Rádió Műsoraiban minden lehetséges eszközt felhasználunk az árverés népszerűsítésére, így október 16-án a teljes reggeli műsort a témának szenteljük. – nyilatkozta korábban Kalácska Gábor a Juventus Rádió programigazgatója.

"Legnagyobb online piactérként kiemelt fontossággal bírnak számunkra is a jótékonysági aukciók, igyekszünk minden esetben hozzájárulni az olyan jótékonysági megmozdulásokhoz, mint most az E.ON kezdeményezése" - mondta nemrég Csupor Erik, a Vatera.hu-t is tulajdonló Allegroup.hu Kft. ügyvezetője.

A megjelentek sem távoztak üres kézzel az eseményről: az Őrzők Alapítvány a Klinikán kezelt gyermekek által saját kezűleg készített olimpiai és sport témájú rajzokkal köszönte meg a MOB képviseletében megjelent Kamuti Jenőnek, Risztov Évának, Ungvári Miklósnak, Jakabos Zsuzsának és Mészáros Anettnek, valamint Konrad Kreuzer úrnak, az E.ON elnökének, hogy felkarolták a daganatos és leukémiás gyermekek valamint a Tűzoltó utcai Gyermekklinika ügyét és lehetővé tették az Olimpiai Jótékonysági Árverés létrejöttét.

Az Őrzők Alapítványról, röviden
Az Őrzők Alapítvány a Semmelweis Egyetem II. számú, Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa. A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul minden második daganatos és leukémiás beteg gyermek Magyarországon.

Az Alapítvány legfontosabb célja a Klinikán gyógyuló súlyosan beteg gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítása. Az Őrzők Alapítvány orvosi műszerek vásárlásával segíti a Klinikán kezelt gyermekek hatékony gyógyítását, támogatja a szülők folyamatos kórházi vagy kórházközeli tartózkodását, hozzájárul a tudományos kutatásokhoz és segíti a beteg gyerekek rehabilitációját.
További információ: www.facebook.com/orzok oldalon, illetve a www.orzokalapitvany.org honlapon.

Az árverés kommunikációs partnere a Juventus Rádió és a Ringier kiadó.