Sárkányok vízen, égen és földön

Sárkányok vízen, égen és földön

2013. 06. 19.
Megosztás

Színpompás sárkányok pezsdítik fel Szombathely városát június végén, köszönhetően a Csónakázó-tavon megrendezésre kerülő Sárkányhajó Fesztiválnak.

A program érdekessége, hogy nemcsak a vízen, de a levegőben és a szárazföldön is a sárkányoké lesz a főszerep.

Aki át szeretné élni, milyen lehet a tüzes sárkányokkal eltölteni egy hétvégét, annak ott a helye a szombathelyi tavon június 28-29-én. Az egzotikus sárkányhajók versenye mellett ugyanis sárkánytáncot is láthatunk, sőt még a sárkányeregetés titkaiba is beavatást nyerhetünk. Napközben és az esti koncertek alatt pedig a gasztronómia szerelmesei kipróbálhatják a sárkánykonyha ízvilágát és különleges koktéljait is.

A szórakozás mellett a sport is reflektorfénybe kerül. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitója után ádáz viadal kezdődik a 12,5 méter hosszú, színpompás sárkányhajók között. A 22 fős hajók legénysége komoly célért fog evezni, hiszen a győri verseny elhalasztása miatt, a szombathelyi verseny jelentősége komolyan felértékelődik.

Az IDBF 2013 Első Bálozók Kupájában ugyanis az első öt, az IDBF 2013 Újabb Lehetőségek Vegyes Kupájában pedig az első három helyezet vehet majd részt a július 21-28-án megrendezésre kerülő Szegedi Világbajnokságon.

A Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) által 1998-ban meghonosított sportágban az elmúlt években a magyarok kiemelten jó eredményeket értek el, így az idei világbajnokságon is nagy a tét a hazai versenyzők számára.

Az I. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál izgalmas programjaival és színpompás látványvilágával különleges élményt fog nyújtani a sárkányrajongóknak.

(Forrás: hungary2013.dragonboat.hu)