Sport XXI program - triatlon sportág Tatán tartotta éves edzői továbbképzését

Sport XXI program - triatlon sportág Tatán tartotta éves edzői továbbképzését

2013. 12. 04.
Megosztás

A három napos programon a több, mint hatvan megjelent edző érdekfeszítő előadásokat hallgathatott.

Az első napon gyakorlati jellegű prezentációkat hallgathattak a résztvevők. Többek között Hazai György az utánpótlás korú versenyzők kerékpáros felkészítéséről, valamint Dr. Varga Béla ITU versenybíró előadásában az utánpótlást érintő nemzetközi és hazai szabályok, valamint azok változásáról szóló nagyon hasznos előadását hallgathattak meg a jelenlévő szakemberek.

A második napi program Dr Tiszeker Ágnes bemutatójával kezdődött, az előadásának témája a fiatalkorúak doppingellenes szemléletének kialakítása, különös tekintettel a káros mellékhatások bemutatására. Az előadók közt szerepelt még Dr Szatmári Zoltán és Plachy Judit az utánpótlás korú gyerekek mozgató szervi túlterhelésének káros hatásairól tartottak előadást.

Glenn Cook az Angol olimpiai csapat mellett dolgozó edző tartott szakmai prezentációt a harmadik befejező napon. Előadásában érintett főbb témakörök (LTAD - Long Term Athlete Development) a hosszútávú versenyzői felkészítés, és (TID - Talent Identification) a tehetség kiválasztás.

A hétvégi edzői továbbképzés mellett a fiatal sportolók számára közös edző és felmérő tábor is volt, Héraklész és Sport XXI. Programokból támogatott gyermekekkel. Közel 50 fiatal tehetség vett részt a nagyszabású eseményen.

Az edzők, a hétvége után, hasznos információk birtokában térhettek vissza tanítványaikhoz.

(Forrás: Szabó Zita, Fotók: internet és Szabó Zita)