Szegeden győzött a Szolnok

Szegeden győzött a Szolnok

2013. 05. 06.
Megosztás

A Szolnok Szegeden nyert a férfi vízlabda ob I elődöntőjének első meccsén, ezzel 1-0-ra vezet a két győzelemig tartó párharcban.

Az újszegedi uszoda nézőterén a félezer hazai szurkoló gyors gólváltást láthatott az alapszakaszgyőztes hazai gárda és az alapetapot negyedikként záró vendégcsapat összecsapásának elején. Utána viszont a hazaiak elhúztak a riválistól, és a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás révén 3-1-es vezetésre tettek szert. A nyitónegyed végére azonban fordult a kocka, és az első szünetet már 4-3-as szolnoki előnynél kezdték a felek.

A második nyolc percet is a vendégek kezdték - és folytatták is - jobban, olyannyira, hogy 5-3, 6-4, majd 7-5 volt a javukra, igaz, ehhez az is kellett, hogy a szegediek két büntetőjükből csupán egyet értékesítsenek.

A harmadik negyedben megint feljöttek a házigazdák (6-7), ám egy újabb elpuskázott szegedi ötméterest követően a szolnokiak visszaállították a kétgólos különbséget (6-8).

A befejező játékrész szegedi szempontból a lehető legrosszabbul indult: a szolnokiak centere, Kis Gábor akciógóllal 9-6-ra, majd a délszláv légiós, a triplázó Aleksic 10-6-ra módosította az állást. Innentől pedig már csak szépítésre tellett a hazaiak erejéből, a Szolnok összességében biztosan győzött 11-9-re, és előnyösebb helyzetből várhatja a szerdai, második mérkőzést immár a Tisza-ligeti uszodában.

A Debrecen szoros meccsen nyert a Szentes ellen, míg az FTC az öt gólig jutó Paján Viktor vezérletével négygólos győzelmet aratott a Kaposvár ellen.

Magyar bajnokság

elődöntő, 1. mérkőzés:

A-HÍD Szeged VE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9-11 (3-4, 2-3, 1-1, 3-3)
a legjobb góldobók: Kayes 3, illetve Aleksic 3
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnok javára.


az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:

Debreceni VSE - Valdor-Szentes 10-9 (2-2, 2-3, 3-1, 3-3)
a legjobb dobók: Misic, Kállay, Halek, Giorgetti 2-2, illetve Regős 3
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Debrecen javára.
A második meccset szerdán rendezik Szentesen.

a 12-14. helyért, 1. forduló:

FTC Waterpolo-Kaposvári VK 12-8 (3-2, 4-2, 2-2, 3-2)
a legjobb dobók: Paján 5, illetve Benic 4

(Forrás: mti, fotó: vlv.hu)