Turi György: Pozitív élmények értek minket Rióban

Turi György: Pozitív élmények értek minket Rióban

2014. 10. 28.
Megosztás

A Kőbánya SC úszói alig néhány napja tértek haza Rió de Janeiró-i edzőtáborukból. A csapat Turi György vezetésével már "szippanthatott" egyet a riói olimpia levegőjéből. A MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere elismerően nyilatkozott a mob.hu-nak a Brazíliában tapasztaltakról.

A hónap műhelye-díj augusztusi győztes szakosztályának tízfős különítménye két hétig készült a dél-amerikai városban, nem titkoltan a 2016-os ötkarikás játékok jegyében.

Mint Turi György elmondta, fiatal kerettel utaztak, nyolc versenyzőt két edző kísért el. Velük tartottak a nanjingi ifjúsági olimpián is sikeresen szerepelt versenyzőik, a kétszeres aranyérmes Szilágyi Liliána, Szabó Norbert és Horváth Dávid, de nagy reménységüknek, a tizenhárom esztendős Késely Ajnának is megadták a lehetőséget.

A Kőbánya SC szakosztályvezetője arról számolt be, sok tapasztalatot szereztek, alapvetően pozitív élmények érték őket Rióban. Kellemes emléket hagyott bennük, hogy a leendő Olimpiai Falu helyszínén megépített uszodában edzhettek.

"Természetesen az volt a célunk, hogy minél többet tapasztaljunk a két év múlva esedékes olimpia helyszínével kapcsolatban. Szerettük volna az ötkarikás játékok előtt jó idővel megtapasztalni a helyi viszonyokat. Az első, amire nagyon kíváncsiak voltunk, az éghajlat, mely kellemes csalódást okozott. Azon a vidéken az európai téllel ellentétben a nyár közeleg, óriási forróságok voltak, sokszor 38 fokra is felkúszott a hőmérő higanyszála. A meleg azonban száraz volt, nem volt fullasztó, jó erre készülni. Az olimpia kicsit korábban lesz, akkor várhatóan még elviselhetőbb lesz az időjárás. Sok időt töltöttünk korábban meleg éghajlaton, például Floridában vagy Thaiföldön, elmondhatom, a riói idájárás volt a legelviselhetőbb számunkra. Kíváncsiak voltunk a létesítményekre is, láttunk egy makettet, ahol minden sportközpont, csarnok, uszoda megtalálható volt, így térben is el tudtuk képzelni a távolságokat. Hatalmas építkezéseket láttunk, melyek iszonyatosan gyors tempóban haladnak. Nagy a városban a forgalom, de a közlekedés rendezettnek látszik. Fontosnak gondoltam, hogy az étkezéssel, a konyhakultúrával kapcsolatban is benyomásokat szerezzünk, ezen a területen is pozitív élmények értek. Változatosan főznek, mindíg a kedvünkben jártak a vendéglátók. Egészséges kosztot kaptunk, sok fehér húst, halat, csirkét és rengeteg zöldséget szolgáltak fel" - foglalta össze a mob.hu-nak a mesteredző.

Szilágyi Liliána is pozitív élményként élte meg a riói összetartást. "Jó élmény volt a brazíliai edzőtábor. Hasznos volt látni, testközelből felmérni a helyszínt, a körülményeket. Az olimpiai ciklus félidejében már fontosnak tartom, hogy legyen képünk arról a helyről, ahol majd a sikeres kvalifikációt követően nagyot kell úsznunk. Ahogy Gyuri bácsi is elmondta, szembesülhettünk az aklimatizációval, a várható időjárással, éghajlattal, a közlekedéssel, az étkezési lehetőségekkel, na és láthattuk a helyszíneket, a távolságokat. Elmondhatjuk azt is, hogy mi már voltunk az Olimpiai Faluban is" - mondta a mob.hu-nak Lilu, aki London után második "felnőtt" olimpiájára készül.

Turi György azt is elmondta, a Kőbánya SC szervezésében most utazással együtt két hetet töltöttek a brazil városban, de jövő tavasszal a válogatottal ismét elutaznak a 2016-os játékok helyszínére, akkor három hetet terveznek Rióban tölteni az utazáson kívül, így több idejük lesz az aklimatizálódásra is, és a felnőtt versenyzők is testközelből élhetik meg az olimpiai készülődést.

Turi György - mint korábban nyilatkozta - büszke arra, hogy 1988 óta minden olimpián volt érmes tanítványa. Félúton Rio felé, látszik, van kikből merítenie...

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB)